Legnagyobb sikernek az Eximbank refinanszírozási konstrukciója örvend, amelyhez ma 23 banknál férhetnek hozzá a legalább egy éve működő hazai társaságok. Mint az Eximbank konstrukcióinál általában, a hitel összege legfeljebb az exportszerződés összegének 85 százaléka lehet. A felső limit ettől csak a kis- és középvállalkozásoknak ajánlott eximhitelnél tér el, ahol legfeljebb 200 millió forint áll az ügyfél rendelkezésére. Ezen az összeghatáron belül a hitel tulajdonképpen rulírozó módon működik, minthogy azonban kissé bonyolultan, átalakítását tervezik. A bank a konstrukcióihoz minimumot is szab (lásd táblázatunkat). A hitelösszeghez az ügyfél általában amerikai dollárban vagy euróban juthat hozzá, de számos konstrukciónál forintban is felveheti. A bank egy-két éves futamidejű hiteleknél Libor körüli, a két éven túliaknál CIRR (Commercial Interest Reference Rate – az a legalacsonyabb kamatláb, amelyen egy OECD-ország még hitelt nyújthat egy nem OECD-tagállam importőreinek) körüli éves kamatot szab többnyire fix módon, míg forinthiteleknél a Bubor a bázis. Ezt rendelkezésre tartási jutalék egészíti ki; az eximhitelnél az exportfinanszírozó konstrukcióknál és a vevőhiteleknél félszázalékos folyósítási jutalék is terheli az ügyfelet. –
- 07:43 Robbanások Teheránban – Izrael bejelentette, hogy megelőző csapást mért Iránra
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 07:23 Trump nekirontott az AI-cégnek, amiért az nem hajlandó a Pentagonnak szabad kezet adni
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 03:40 Így halt meg az utolsó azték király
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 04:10 Így végezték ki Imrédy magyar miniszterelnököt
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: A rendőrség nem huny szemet
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
