Az 1974-ben alapított, Demján Sándor nevével fémjelzett Skála Coop Szövetkezeti Közös Vállalat 1988-ban vált részvénytársasággá. A szövetkezeti közös vállalatnak összesen két saját áruháza volt, ma már 23 van, amelyek nagyon eltérő technikai színvonalúak. Az 1988-ban is meglévő két eredeti áruház – a Budai Skála és a Skála Metro egyébként a rekonstrukció során megfiatalodott. A német Tengelmann-csoport 1989-ben szerzett tulajdont a Skála Coop Rt.-ben, majd 1991-ben – a tőzsdei bevezetés évében – növelte részesedését. A négy tőkeemelés után ma már a Tengelmann Warenhandellsgeselschaft többségi (52,8 százalékos) tulajdonában lévő csoport (élén a Skála-Coop Rt. holdinggal) 27 áruházat, 70 ezer négyzetméter eladóteret és napi 40-50 ezer vásárlót mondhat magáénak. A többszörös átszervezés ellenére – azok keretében a Skála például 1994-ben a Tengelmann-cégeknek adta bérbe Prizma és Sztráda-Skála élelmiszer-áruházait, majd 1999-ben létrehozta az ország legnagyobb, 12 százalékos piaci részesedésű ruházati és műszaki kiskereskedelmi vállalkozását, a S&C Áruházlánc Rt.-t – tavaly a csoport teljesítménye elmaradt a tervektől. –
- 22:12 Az EU 26 biztosjelöltje közül csak három ment át a vagyonvizsgálaton, Várhelyi Olivér közéjük tartozik
- 21:43 200-zal mehetnek a vonatok a Budapest-Belgrád vonal szerb szakaszán november 24-től
- 21:20 Hosszabbítás után vált klubvilágbajnokká a veszprémi kézilabdacsapat
- 21:14 A Joker: Kétszemélyes téboly messze nem olyan rossz, mint a híre
- 21:04 A nap legfontosabb hírei - 20224. október 03.
- 20:52 Karácsony szívesen nyújtana békejobbot Vitézynek, ha nem akarnák levágni a jobb kezét
- 20:45 Jennifer Aniston reagált néhány róla szóló pletykára
- 20:19 Moldova rendőrfőnöke: az oroszok 130 ezer választót fizettek le, hogy oroszpárti jelöltre szavazzanak
- 20:03 Herceg Dávid Király Viktorról: A gyerekeink barátságban vannak, fura helyzet, de a ringben nem lesz barátság
- 19:57 Közel 350 kiló felvágottal bukott le egy nő az amerikai-mexikói határon
- 19:34 Főkert: a Margitsziget állapota még napokig nem engedi, hogy megnyissák
- 19:05 A román miniszterelnök szerint 6,5 millióan vándoroltak ki az országból
- 18:57 Újra kellett rajzolni a svájci-olasz határt a klímaváltozás miatt
- 18:56 Magyar Péter: Meg fogjuk nyerni a választásokat, és hazahozzuk az uniós pénzeket, ami a magyar embereket illeti meg
- 18:55 Így termesszünk teniszlabda nagyságú fokhagymát
- 11:32 Brutálisan megaláztak egy hatéves kislányt a szülei: lelakatolták előtte a hűtőt és ugatnia-vonyítania kellett az udvaron
- 09:57 Gázszámla-értesítők: figyelmeztetést adott ki az MVM
- 11:06 „Egy kastély nem hozza, hanem viszi a pénzt” – negligálta a kormány a főúri családok kéréseit
- 14:19 Megszűnt a volt DK-s polgármester által alapított Tisza Sziget
- 16:21 Több száz milliós hiányt hagyott hátra, mégis komoly jutalmat osztott magának a távozó fideszes vezetés Bátonyterenyén
- 10:14 Meggyilkoltak ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron
- 11:28 Portfolio: a kormány tudatosan gyengítheti a forintot
- 07:16 Erasmus-ügy: Brüsszelt meglepte a kormány javaslata
- 10:05 Sokat tehet egy nő a férje prosztatájának egészségéért
- 18:56 Magyar Péter: Meg fogjuk nyerni a választásokat, és hazahozzuk az uniós pénzeket, ami a magyar embereket illeti meg
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!