Közélet

Tökölre viszik az abonyi gyerekgyilkost

rendorseg(210x140)(25).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(25).jpg (rendőrség)

Javul az állapota a kislányát megölő férfinak, ezért mostantól a börtönkórházban gyógyul tovább.

Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság pénteken annak a férfinak, aki augusztus végén abonyi otthonukban megölte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg.

Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: a végzés nem jogerős, mert a védő fellebbezést nyújtott be. A döntést azután hozta meg a baleseti intézet kórtermében a bíróság, hogy a 43 éves férfi állapota javult, így újra  kihallgathatóvá vált.

A szóvivő közölte, hogy a bíróság azért rendelte el az előzetes letartóztatást, mert tartani lehet a szökéstől, illetve a bűnismétléstől. Hozzátette: a férfit elfogását követően egyszer már ki tudták hallgatni, akkor beismerte tettét, ezt követően azonban az orvosok mesterséges altatásba helyezték, amelyből a napokban ébresztették fel. A férfit a tököli büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják, ahol folytatják a kezelését.

A gyanú szerint a 43 éves férfi augusztus 27-én hajnalban lelőtte lányát abonyi otthonukban, majd magával is végezni akart; súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik