Gazdaság

CITIBANK-ING – Házasság?

Ha lassan is, de araszol a cél felé az ING, amely eladásra kínálta fel a magyarországi leánybank rosszul jövedelmező lakossági, valamint kis- és középvállalkozói üzletágát. Vevőként a Citibank jelentkezett, ám a két bank áprilisban kötött szerződése még nem lépett életbe. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a Gazdasági Versenyhivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is áldását adja a felvásárlásra.

A versenyhatóság június 15-én kelt határozata szerint nincs akadálya az ügyletnek. Az ING eddig a lakossági piac fél százalékát tartotta a kezében, a Citibank pedig – ugyan mindössze 23 ezer számlát vezetett – közel 5 százalékot hasított ki az üzletágból, így erőfölény kialakulásától az egyesítést követően sem kell tartani. Banki illetékesek szerint a szakmai felügyelet döntése is megszületik néhány héten belül. Piaci megfigyelők tudni vélik, hogy a két bank vezetői augusztusra várják a szerződés életbe lépését.

Csakhogy az üzlet nyélbeütésének vannak az érintett pénzintézetek által egyelőre nem publikált feltételei is. A bankokhoz közel álló körökből származó – ám hivatalosan meg nem erősített – értesülések szerint a Citibank csak akkor tekinti érvényesnek a megállapodást, ha az ING-ügyfelek egy meghatározott része deklarálja, hogy eztán Citibank-kliens kíván lenni. A kritikus határ elérését vélhetően némileg késlelteti a bürokrácia. A holland bank eddigi ügyfeleinek ugyanis nem elegendő pusztán arról nyilatkozniuk, hogy tudomásul veszik a számlavezető bank cseréjét: a jogszabályoknak megfelelően egy hosszadalmasabb, mintegy félórás procedúra keretében kell az új szerződést megkötniük a Citibankkal. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik