Gazdaság

KULCSRAKÉSZEN – SAP-rendszer kisebbeknek

Kleine Fische, gute Fische – ez a régi német szólás-mondás vezérelhette a legsikeresebb német szoftverfejlesztő cég magyar leányvállalatát, az SAP Hungary Kft.-t, amikor úgy döntött, hogy új vállalati kör számára is hozzáférhetővé teszi vezető termékét, az R/3-as integrált vállalatirányítási rendszert. Magyarországon az SAP 150 ügyfelet látott el eddig vállalatirányítási programmal, s ezzel a piac 60 százalékát mondhatja magáénak. Eddig elsősorban a nagyvállalatok jelentek meg vevőként. Ez a szegmens viszont már telítődött, ezért – tudtuk meg Török Jánostól, a társaság értékesítési igazgatójától – a nagy szoftvercégek közül elsőként az SAP kínál közepes vállalatoknak konfigurált, a biztonságos adatnyilvántartást és korszerű ügyvitelt támogató integrált vállalatirányítási szoftvert.

A Kulcsrakész programot az 1 és 5 milliárd forint közötti éves árbevételű cégeknek ajánlják. Minthogy e kör forgalmának 1-2 százalékát hajlandó integrált rendszerre költeni, a szoftver árának 20 és 50 millió forint közé kellett esnie. Az SAP a szoftver butítását nem találta járható útnak, ezért előre konfigurálta a rendszert, felhasználva az R/3 összes fontosabb elemét. Így a konzultációs napok hagyományos program esetében 300-at is meghaladó számát ennél a változatnál 50 alá lehetett szorítani. “Így nem csupán a költség, hanem a rendszer üzembe állítási ideje is jelentősen csökkent, ami szintén fontos e vállalkozói kör számára” – mutatott rá Török János. A szoftverre – amelyet a Műszertechnika-Computer Rt.-nél már rendszerbe állítottak – eddig nyolc érdeklődés futott be, s még az idén 20-25-öt terveznek belőle értékesíteni. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik