Közélet

Többmilliós kábellopás a ráckevei HÉV vonalán

hev(210x140)(2).jpg (hév)
hev(210x140)(2).jpg (hév)

Vasárnap este újabb kábellopást észleltek a szakemberek a H6-os, a ráckevei hév vonalán a Közvágóhíd és Pesterzsébet-felső megállóhelyek között. A kár többmilliós - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Vasárnap este negyed kilenckor érkezett a bejelentés, hogy ismeretlenek 220 méter szigeteletlen, réz betáplálási kábelt vágtak le és loptak el. Az okozott kár mértéke az előzetes becslések szerint 2,2 millió forint – áll a közleményben.  Az éjszaka folyamán megkezdődött a kár helyreállítása, ezért este 22 órától az utolsó két járaton mindkét irányban a HÉV szerelvényei helyett csuklós autóbuszok vitték az utasokat Közvágóhíd és Pesterzsébet-felső között.

A HÉV vonalán legutóbb augusztus 27-én 122 méter kábelt loptak el ismeretlen tettesek, a kár 1,25 millió forint volt. Ezt megelőzően augusztus 22-én 340 méternyi vezetéket vágtak le az oszlopokról, ezzel mintegy 3,5 millió forintos kárt okozva.

A BKK vasárnapi közleményében azt kérte: ha bárkinek információja van az esetekkel kapcsolatban, azonnal hívja a rendőrséget, de közvetlenül is jelezheti azt a BKK ügyfélszolgálatán.

A tolvajok kézre kerítésének érdekében Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója 2012 augusztusában nyomravezetői díjat ajánlott fel mindazoknak, akik érdemi információkkal segítik az elkövetők elfogását: 250 ezer forintot azok számára, akik értékelhető felvilágosítással tudnak szolgálni az elkövetőket illetően, illetve 500 ezer forinttal honorálják azok segítségét, akik olyan felvásárlói helyekről adnak adatokat, amelyek az eredetükről való megbizonyosodás nélkül is átveszik a rézvezetékeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik