Gazdaság

RÁBA RT. – Titkos partner

Brit autógyártóval folytat előrehaladott tárgyalásokat a Rába Rt. A társaság vezetői, miközben nem kívánták megnevezni a partnert, bejelentették, hogy hamarosan hosszú távú beszállítói megállapodást kötnek egy angliai székhelyű, de a világ minden táján jelen lévő konszernnel. A Rába sárvári gyára által előállított elektronikus gázpedálok, amelyhez hasonló technikát eddig csak több száz lóerős csúcsmodelleknél alkalmaztak, most egy új, nagy sorozatban gyártott modellbe kerülnének.

Imre Gyula, a részvénytársaság vezérigazgatója az üzletet kommentálva kifejtette: a beszállító iparban akkor tud a cég nevet szerezni, ha egy-egy alkatrészre specializálódik, s ezeket nagy sorozatban értékesíti. Jelenleg a teherautó- és az autóbuszgyártás területén nincsenek nagy sorozatszámok. A személygépkocsi-gyártás viszont ezt a lehetőséget magában hordozza. “Ha főalkatrészekkel beépülünk egy-egy szállítói láncba, akkor együtt tudunk növekedni a megrendelővel” – vélekedik a vezérigazgató.

A sárvári gyár egyébként máris komoly beszállítója a személygépkocsi-iparnak: Magyarországon az Opelnek, a Suzukinak gyárt alkatrészeket, emellett szerződésben áll az Opel Polskával is.

A Rába a napokban jelentős kutatás-fejlesztési beruházásról is beszámolt. Az egymillió dolláros projekt során a termékfejlesztés teljes folyamatát számítógépesítik. A beruházás fővállalkozója és egyben a hardver termékek szállítója a Compaq Computer Magyarország Rt., míg a szoftvereket alvállalkozóként a Unitis Rendszerház Rt. szállítja. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik