A UPC Magyarország a kábeltévé mellett kiegészítő szolgáltatásnak tekinti a UPC Directet. Mint Hagymásy András kommunikációs igazgató rámutatott, közel kétmillió olyan háztartás van az országban, ahol nincs kiépített kábel, s az Antenna Micro szolgáltatása sem hozzáférhető. Ezeket kívánják elérni magyar nyelvű digitális platformjukkal, amellyel egyidejűleg Csehországban és Szlovákiában is megkezdték a sugárzást. A dekóderben lévő telefonmodem lehetővé teszi a telefonhálózatra való csatlakozást, s ezáltal interaktív szolgáltatások – például „fizess, ha nézed”, igény szerinti video- és internetszolgáltatás – bevezetését, ám erről még nem döntöttek a társaság európai központjában. A kábelhálózatokról már ismert film-, gyermek-, természetfilm és más programok mellett a vonzerő növelése érdekében saját sportcsatornát indítottak. Nem foghatók viszont a UPC Directtel a közszolgálati csatornák és a két országos kereskedelmi televízió, annak ellenére, hogy a UPC szeretné ezeket is feltenni a platformjára. Az okokról eltérőek a magyarázatok. Mint Bende Gyöngyi, a Magyar Televízió szóvivője elmondta, a földi sugárzású M1 a médiatörvény miatt nem kerülhet fel műholdra, ugyanakkor a műholdas M2 átadásáról várhatóan meg fognak állapodni. Hagymásy András reméli, hogy a Duna TV-vel is sikerül egyezségre jutniuk, ám a földi csatornáknál akadályt jelent, hogy a filmek jogdíját földi sugárzásra vették meg a tévétársaságok. A Duna TV-nél csak annyit közöltek, hogy egyelőre nincs megállapodás. Pintér Dezső, a TV2 elnöke a jogdíjak mellett az ORTT által kiadott engedélyeket említette megfontolandó jogi szempontként. Ezzel szemben Szabó Stein Imre, az RTL Klub kommunikációs igazgatója szerint nincs jogi akadálya annak, hogy műsoruk felkerüljön a UPC Directre, ám erről egyelőre nem kezdődtek tárgyalások. Az RTL Klub műsorkészítése egyébként teljességgel digitalizált, így műszaki akadály nem merülhet fel. A TV2-nél jelenleg tervezik a digitális műsorkészítésre való átállást, de döntés még nincs a beruházásról. Addig is van lehetőség arra, hogy a kimenő analóg jelet digitalizálják. Pintér Dezső azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy 92 százalékos földi lefedettségnél nincs jelentősége a műholdas adásnak, ami egyébként komoly többletköltséggel járna. –
- 12:18 Meghalt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező
- 11:58 Tibeti árvíz, fagyirobot, Dolly Parton a hét képein
- 11:43 Oroszország és Ukrajna drónokkal ostromolja egymást, de elkerülték a fővárosokat az amerikai küldöttek látogatása alatt
- 11:06 Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 10:59 Baltával támadt emberekre egy férfi egy ausztrál kisváros utcáin
- 10:53 Éjjel fülsiketítő szirénára ébredt, kiküldték a szállodából a magyar női kosárválogatottat
- 10:48 Lannert Judit szerint Rétvári Bencét a gyűlöletkeltés és a propagandalogika mozgatja
- 10:42 Pályafutása legnagyobb győzelmére készült, de 82 másodperc után kizuhant a ringből
- 10:36 Trump barnára váltott
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 10:10 Hétfőtől visszatérnek az M1-re a parlamenti közvetítések
- 10:03 Ismeretlen anyagot fújtak szét egy német szórakozóhelyen, többen rosszul lettek
- 10:00 Hatan haltak meg idén a Balatonban, a vízirendőrök szerint új veszély fenyegethet a jövőben
- 10:00 Szakértő: keleten kell keresnünk a klímaváltozáshoz alkalmazkodó növényeket
- 10:42 Pályafutása legnagyobb győzelmére készült, de 82 másodperc után kizuhant a ringből
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 10:10 Hétfőtől visszatérnek az M1-re a parlamenti közvetítések
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
- 19:36 Ötös lottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 08:50 Putyin személyesen tárgyalt Trump embereivel a háború lezárásának megvitatásáról
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
