A legnagyobb közép-európai médiapiacon, Lengyelországban már három digitális platform is működik. Mint a TV East Europe című havilap megírta, az elsőt 1998 közepén indította Wizja TV néven a Nasdaqon jegyzett @Entertainment társaság. Mivel a kábelpiacon domináns pozícióval rendelkező céget egy évvel később felvásárolta a Magyarországon is jelen lévő United Pan-European Communications (UPC), a Wizja TV ma már a UPC birtokában van. Másodikként a részben a francia Canal Plus tulajdonában lévő Canal Plus Polska létesített digitális platformot Cyfra+ elnevezéssel 1998 novemberében. Mindkét platformon van film-, sport-, gyerek-, zene- és szórakoztató csatorna. A sikeres földi sugárzású tévéadásokkal már piacon lévő lengyel gyökerű Polsat 1999 márciusában mindössze öt programból álló mini-csomaggal indította a harmadik platformot, s kínálatát időközben bővítette. A későbbi indulás hátrányát azonban nem tudta behozni, s a társaság tőkeereje is kisebb, mint a külföldi háttérrel rendelkező riválisoké. Szakértők szerint a Polsat digitális platformja aligha maradhat fenn anélkül, hogy valamiféle szövetséget kötne jelenlegi versenytársaival, de még két digitális platform is túl soknak tűnik ahhoz, hogy fenntartását finanszírozni lehessen. Mind a Wizja, mind a Cyfra+ gyors ütemben növeli előfizetői táborát, ám ez hatalmas összegekbe kerül. Mindkét cég kiugró marketing-költségvetéssel dolgozik, hatalmas engedményekkel adja a konvertert (vannak ingyenes akciók is), s Nyugat-Európában is korszerűnek számító interaktív szolgáltatások bevezetését tervezi. Várhatóan mindhárom digitális platform még évekig feneketlen kútként nyeli el a befektetők pénzét. –
- 07:42 IDEA: hat ügy felderítése kiemelten sürgős a magyaroknak, a kegyelmi botrány nincs ezek között
- 07:40 Ha ilyen androidos mobilja van, könnyebb lett a fájlmegosztás az iPhone-okkal
- 07:32 Ifj. Lomnici is Orbánra vár, Békemeneteket ígér
- 07:23 Weisz Fanni a babájáról: Nem értem, honnan tudja azt, hogy én nem hallok, de nagyon jó érzés
- 06:59 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:57 „Nem, Magyarország tisztelt miniszterelnöke!” – egy mondat miatt ment neki Magyar Péternek a szlovák külügyminiszter
- 06:50 Itt a TV2 válasza, miután Hajós András „rákos nagymamához” hasonlította a csatornát
- 06:32 „Találkozót javaslok" – Zelenszkij nyílt levelet írt Putyinnak, az írásban Orbán is szóba került
- 06:32 Kiszámolták: ennyien térhetnek át a kata-adózásra 2027-ben
- 06:29 Kepes András elárulta, lenne-e köztársasági elnök, miután többek szerint is megfelelő volna a pozícióra
- 07:00 Orchideák százezrei pompáztak ezen a réten, idén mindössze két virágzó példányt találtak
- 06:00 Kvíz - Mennyire tudsz szabolcsiul?
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket a frizurájukról?
- 05:59 Közel 100 milliárdra drágult a József főhercegi palota, pedig még azt sem tudni, mi lesz a funkciója az álműemléknek
- 05:45 Gyógykvíz, avagy mennyire ismered a gyógynövényeket?
- 15:44 Závecz Research: Hárommillióval többen támogatják a Tiszát, mint a Fideszt
- 21:03 Megvan a Liverpool új vezetőedzője
- 06:00 Kvíz: felismered a magyar hírességeket a frizurájukról?
- 06:57 „Nem, Magyarország tisztelt miniszterelnöke!” – egy mondat miatt ment neki Magyar Péternek a szlovák külügyminiszter
- 14:47 Sulyok Tamás: Magyarországra jönnek vizsgálódni a Velencei Bizottság emberei, sürgős eljárásban vizsgálják az ügyét
- 21:00 Betiltott vegyszert szórhattak ki vadriasztóként egy hajdú-bihari vadásztársaságnál
- 03:37 A spanyolokat Irak, a franciákat Elefántcsontpart kapta el
- 15:36 Először igazolta az ügyészség a legendás 70-30-as korrupciós leosztást
- 05:45 Gyógykvíz, avagy mennyire ismered a gyógynövényeket?
- 05:30 Kvíz: Ismerd fel ezt a 10 Mel Gibson-filmet egy-egy képkockáról!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
