Közélet

15 év fegyház a gyilkos házalónak

A férfi tavaly novemberben késsel nyakon szúrta egyik vásárlóját Nagyhalászban.

A román állampolgárságú, magyarul jól beszélő, írni-olvasni nem tudó, 28 éves, 4 gyermekes férfi abból tartotta el családját, hogy a nyíregyházi, úgynevezett KGST-piacon vásárolt ruhaneműt a környező településeken eladta. 2009 novemberében Ibrányban és Nagyhalászban házalt, bevallása szerint közben poharazgatott is. Miután esős idő volt, nem ment az üzlet, ezért felkereste Nagyhalászban egyik törzsvevőjét, akinél korábban néhány ruhadarabot hagyott, hogy elkérje a portéka árát, 3000 forintot. A vevő azonban arra hivatkozva, hogy nem jó a holmi, nem fizetett, de az árus szerint a ruhát sem adta vissza. Dulakodni kezdtek, melynek végén a 28 éves házaló késsel nyakon szúrta az 52 éves férfit, majd elmenekült. A rendőrök az állomáson fogták el.

A sértettnek annyi ereje még volt, hogy mentőt hívjon, de mire a segítség megérkezett, elvérzett, így a mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Nyíregyházán a megyei bíróság pénteken első fokon 15 év fegyházbüntetésre ítélte a 28 éves férfit. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott azonban fellebbezett, így a végső döntést a Debreceni Ítélőtábla fogja kimondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik