A világ legjelentősebb lapkiadó és információszolgáltató vállalatai közé tartozó holland VNU – mely a magyar piacon vezető VNU Budapest Lapkiadó Rt. révén többek közt a Figyelő gazdája – bejelentette, hogy VNU Magazines The Netherlands nevű részlege előzetes megállapodást kötött a szintén holland Ilse Media-csoporttal az internetes tevékenységek összeolvasztásáról. A még a nyáron véglegesítendő egyezség nyomán Hollandia egyik legnagyobb internetes társasága jön létre, melyet valószínűleg külön is be fognak jegyezni az amszterdami tőzsdén. A megállapodás értelmében a VNU Magazines 58,7 százalékos érdekeltséget szerez az Ilsében, mely az ügyletet követően átveszi a VNU hazai internetes lapjai, így az áprilisban megvásárolt portál (www.startpagina.nl), a női magazinokat tartalmazó (www.vrouwonline.nl) és a belsőépítészettel foglalkozó orgánum (www.vtwonen.nl) kezelését. Az Ilse által jelenleg üzemeltetett honlap (www.ilse.nl) Hollandia legnépszerűbb web-oldalának számít, havonta másfélmillió látogatóval, ezenkívül a cég tulajdonában van még két további portál is (www.chat.nl, www.nu.nl). A két partner web-oldalait együttesen évente egymilliárd alkalommal látogatják, ám az integráció nyomán a forgalom várhatóan még növekedni fog, mivel az Ilse tapasztalata és technikai háttere, illetve a VNU által kínált tartalom jól kiegészítik egymást. –
- 07:42 Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 07:10 Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában, 9 halott
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 06:47 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
- 06:32 Axios: Trump tárgyalna Iránnal, Netanjahu bombázná
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 07:00 Sokan elhamarkodják: eddig kell várni a lemosó permetezéssel
- 05:58 Tarthatatlan a Fidesz-modell, mégis marad az Európa-bajnok áfa
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 15:44 Szöget rejtettek a halloweeni édességbe Gyömrőn, feljelentést tettek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
