Hét évvel ezelőtt találta ki és szervezte meg Müller Péter Sziámi és Gerendai Károly az akkor még Diák-sziget, ötödik éve Pepsi-sziget néven ismert egyhetes zenei és kulturális fesztivált. Időközben megváltoztak a zenei divatok és irányzatok, de a Sziget megmaradt annak, aminek indult: város a városban, ahol mindenki megtalálhatja a neki tetsző programokat. A Sziget-feeling lényege egyébként, hogy az ember megtanul lemondani az alvásról, amiben nem kis szerepe lehet a különböző rejtekekben becsempészett enyhébb vidámító szereknek is. A rendezést dicséri azonban, hogy tavaly már kemény drogost nem nagyon lehetett látni a Hajógyári-szigeten, ellenben élvezhettük a klasszikus össznépi dobolás, a vízi foci, a tortacsata és a habparti örömeit. Ezekről természetesen most augusztus 2-9. között sem kell lemondanunk, mint ahogy megint várja az érdeklődőket szabadegyetem, kiállítások és színházi előadások, filmvetítések sora. A nagyszínpadon olyan jól csengő nevekkel találkozhatunk, mint az Oasis, a Clawfinger, a Guano Apes, a Chumbawamba vagy éppen Suzanne Vega. A sztárok mellett azonban évek óta a világzene a főszereplő ezen a programsorozaton – az idei kínálatból kiemelkedik a szomszédainkat reprezentáló, s itthon már CD-vel is jelen lévő Boban Markovic Orkestar valamint a múlt évről már jól ismert amerikai The Klezmatics, amely amellett, hogy különlegesen ötvözi a kelet-európai jiddis tradíciókat a dzsesszel és a rockkal, talán a világon a legjegyzettebb klezmerzenekar. –
- 12:55 Ez a teendő, ha bőrpanaszaink vannak a téli hidegben
- 12:53 Évekig senkinek sem kellett, most mégis hatvanhat licit után adta el az újpesti kórházat a magyar állam
- 12:43 Családi vállalkozásban árulták a kristályt, apa, anya és fia
- 12:40 Eye of the Tiger: Vadai Ágnes is beszólt Tóth Gabinak
- 12:33 Operatív törzs: az idő enyhül, a jég életveszélyes, a Tiszát lezárják
- 12:29 Mi történne, ha megpróbálnánk leszállni a Napra?
- 12:18 Törőcsik Franciska gyerekkori fotót mutatott magáról
- 12:04 Leépítés jöhet a győri Audinál a „hatékonyság erősítése” érdekében
- 11:54 Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható
- 11:49 Trump a grönlandi miniszterelnökről: Nem tudom, ki az, de ebből nagy gondjai lesznek
- 11:39 Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is
- 11:12 Azt hitte, már megnyerte a meccset a teniszező, végül kiejtője gúnyolódott rajta
- 11:04 Így védhetők a telefonok a téli időjárásban
- 11:04 Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
- 11:04 A hó kiszorította otthonából Várkonyi Andrást
- 11:39 Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 09:49 Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 11:03 Varga Mihály verseny közben lovat váltott
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron a rendőrségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 08:57 Bochkor Gáborra felszaladtak a kilók, miután letette a cigit: Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
- 21:46 Éhező kutyái ették meg a korábbi állatgondozót, a koponyáját is megrágták
- 10:13 Az IDEA továbbra is bejutónak méri a DK-t, a Tisza előnye 10 százalékpont a Fidesz előtt a biztos szavazó pártválasztóknál
- 09:55 Molnár Gusztáv: Vannak olyan gyerekkori traumáim, amik miatt számomra a szexualitás sokáig egy nagyon ijesztő dolog volt
