Közélet

Házi őrizetbe kerül Geréb Ágnes?

Az ügyészség indítványozta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatásának megszüntetését.

A Legfőbb Ügyészség hétfői közleménye szerint az állami szerv azt kéri a bíróságtól, hogy rendelje el a szülész-nőgyógyász házi őrizetét.

Geréb Ágnes foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályán indult büntetőügy miatt került előzetes letartóztatásba október 8-án. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) osztotta az ügyészség álláspontját, amely szerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, tanúk befolyásolásával, iratok megsemmisítésével vagy elrejtésével, illetve más módon a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné.

A PKKB november 8-án meghosszabbította a szülész-nőgyógyász előzetes letartóztatását. A bíróság akkori végzésében az szerepel, hogy “a kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúját alátámasztó bizonyítékok körében változás nem történt, az előzetes letartóztatás fenntartásának okai továbbra is fennállnak”.

Geréb Ágnes szabadon bocsátásáért már több tüntetést tartottak Magyarországon és külföldön is, és hétfő estére is meghirdettek egy budapesti demonstrációt.

Ugyancsak hétfőn Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tart az otthonszülés szabályozásáról szóló jogszabálytervezetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik