Közélet

Emberi csontvázak kerültek elő egy családi ház pincéjéből

Emberi csontvázak kerültek elő egy szombathelyi családi ház pincéjének felújítása során.

A ház tulajdonosa értesítette a rendőrséget, de az elsődleges szakértői vélemények szerint a megtalált csontok ötven évnél régebbiek – közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.

A bejelentő két évvel ezelőtt vásárolta meg a házat. Az első csontvázat a hét végén végzett felújítási munkák során találták meg a pincébe vezető lépcső alatt. Ahogy a földrétegben tovább haladtak, még 5-6 ember maradványai kerültek elő. A csontok közvetlen környezetében nagy mennyiségű elkorhadt fa – feltehetően koporsó – maradványait is megtalálták – tájékoztatott közleményében vasárnap a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.

A csontvázak 1-2 méter mélységben, kis helyen, viszonylag rendezetten helyezkedtek el. A bűnügyi technikusok fényképfelvételeket készítettek a helyszínről, a maradványokról, az igazságügyi orvosszakértő pedig megállapította, hogy a csontok valószínűleg 100-200 évesek lehetnek, bűncselekmény gyanúja így nem merült fel.

A csontokat és egyéb maradványokat az Igazságügyi Szakértői Intézetbe szállították – fűzték hozzá a tájékoztatóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik