Közélet

Kicserélték a közlekedési táblákat a tragédia helyszínén

A sofőr eltévedhetett, ezért hajthatott fel menetiránnyal szemben a Lágymányosi hídra csütörtökön. A balesetben hárman haltak meg.

Közlekedési táblákat cseréltek ki a csütörtök hajnali, három halálos áldozatot követelő balesetet követően, délután a Lágymányosi híd felhajtójánál – adta hírül a pénteki RTL Híradó.

A forgalmi táblák kihelyezését a Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőrzi, de hogy milyen táblákat, és miért cseréltek a tragédia helyszínének közelében, arra nem válaszolt a szervezet az RTL Híradónak.

A balesetben hárman haltak meg, hárman megsérültek. A sofőr nem volt ittas, feltehetően eltévedt, mert rossz irányból, forgalommal szemben hajtott a hídra. Szakemberek szerint a hasonló balesetek kiegészítő táblák elhelyezésével elkerülhetőek.

A kereszteződésben, ahol a fiatalok felhajtottak a hídra, kiegészítő figyelmeztető tábla nincs a csomópont előtt, csak a kereszteződésben a tiltó jelzés. Az RTL Híradó szerint csütörtökön délután táblákat cseréltek a helyszínen, de nem tudni, pontosan milyeneket és miért, az ezt ellenőrző Nemzeti Közlekedési Hatóság ugyanis nem nyilatkozott.

Magyarországon az utóbbi időben több hasonló baleset is történt. Legutóbb egy 84 éves férfi 5 kilométert haladt forgalommal szemben az M5-ösön, mielőtt balesett szenvedett és meghalt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik