Közélet

Emberi csontokat találtak a Bódva folyóban

A helyiek szerint a maradványokat feltehetően az árvíz sodorta a helyszínre egy temetőből.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: az edelényi rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja az esetet.

A helyszínre lakossági bejelentés alapján mentek ki a rendőrök, bűncselekményre utaló nyomra eddig nem leltek – tette hozzá.

Edelényiek szerint az is elképzelhető, hogy az elmúlt időszak rendkívüli áradásai során a temetőből mosta ki és sodorta el a víz a maradványokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik