A Befektetővédelmi Alap (Beva) az idei évet adósság nélkül zárja – nyilatkozta Farkas Péter ügyvezető igazgató. A Beva az értékpapírtörvény jövő évi módosításakor szeretné elérni, hogy az állam – a betétbiztosítási alaphoz hasonlóan – kezességvállalással segítse a hitelfelvételt. Az 1997 óta működő alap eddig nyolc ügy kapcsán összesen 1,4 milliárd forint kártalanítást fizetett ki. Az alapnál az idei évre 350-370 millió forint hiánnyal számoltak, de sikerül nullszaldóval zárniuk az évet. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Pannon Bróker Rt. és a LaSalle Értékpapír Rt. ügyfeleinek a vártnál kisebb összeget kellett kifizetni. A folyamatban lévő peres ügyek lezárulta után azonban az alapnak további kötelezettségei keletkezhetnek. Várhatóan a Diana és a London brókercégek ügye az alap közreműködése nélkül megoldódik. Mint arról a múlt héten Gaál Gyula, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) elnökhelyettese beszámolt, a Diana Investment megbízásos ügyfeleit a Concorde Értékpapír Rt. vette át, erről a napokban megkapják az értesítést az érintettek (Figyelő, 1999/49. szám). A portfólió tevékenységével kapcsolatos ügyleteket viszont végelszámolással rendezik. Információink szerint az ügyfelek teljes kártalanítása kérdéses, miután a bizományosi ügyfélállományért kapott összeg ehhez nem lesz elegendő. A Diana egyik illetékese úgy nyilatkozott, hogy december 22-ig átutalják a pénz egy részét az ügyfeleknek; a folytatás februárban várható. Ami a másik bajbajutott brókercég, a London Broker jövőjét illeti, az ÁPTF elnökhelyettese megerősítette: a felügyelethez valóban megérkezett egy svájci-izraeli befektetési csoport tulajdonvásárlási szerződése, azonban az engedélyhez szükséges iratokat még nem csatolták. A Wellington Brókerrel kapcsolatban Gaál Gyula közölte, hogy a megbízásos ügyfelekkel körülbelül december 20-ig lezárul az egyeztetés befektetéseik nagyságáról. Az elnökhelyettes egyelőre nem lát esélyt a brókercégnél kialakult tőkehiány megoldására. A kisbefektetők jelentős részét kártalanítani tudják. –
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 18:06 A Fradi a Paksot verte, a hajrában bukott el otthon a Felcsút a Loki ellen
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
- 17:01 Kigyulladt egy szeméttelep Kecskeméten
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 08:09 Súlyosbodó helyzet Lengyelországban: Donald Tusk kizárta az alkotmánybírósági válság kompromisszumos rendezését
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
