Belföld

Pornómilliárdos farag le az államadósságból

Allamadossag(210x140)(1).jpg (államadósság)
Allamadossag(210x140)(1).jpg (államadósság)

Az adósság elleni alap egyik legnagyobb adakozója Gattyán György, a politikusok csak néhány milliót fizettek be – írja az index.hu.

Nem mutatnak jó példát a képviselők és a kormányzati politikusok az államadósság elleni, és az államadósság mind nagyobb hányadának magyar kézbe kerüléséért folytatott harcban. Csak minden huszonötödik képviselő vásárolt állampapírt, és csak néhány kormánytag adott pénzt az adósságcsökkentő alapba – olvasható az index.hu-n.

A lap összeállításából kiderül, hogy a vagyonnyilatkozatok szerint csak a képviselők négy százaléka rendelkezett állampapírral. Bár elképzelhető, hogy van még olyan politikus, akinek szintén van a birtokában, csak nem elég pontosan jelölte meg a vagyonnyilatkozatában.

Az Index információi szerint a 2011 áprilisában életre hívott Összefogás az Államadósság Ellen Alapba mindössze három kormánytag adott pénzt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter minden hónapban fizetésének egy bizonyos százalékát fizeti be a számlára. Surján László 4,3 millió, Selmeczi Gabriella pedig 2 millió forintot áldozott erre a célra. Schmitt Pál volt köztársasági elnök is csaknem egymillió forinttal gyarapította az alap vagyonát. Kétszer 30 millió forintot adott a Kiss Rigó László megyéspüspök – egykori ferencvárosi futballkapus, a gyulai fociakadémia megalapítója – vezette Szeged-Csanádi Egyházmegye.

Az államadósság ellen pénzükkel küzdő vállalkozók toplistáját Szomor Dezső apalypusztai mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozó vezeti. A második helyen a netes pornóiparból milliárdossá lett Gattyán György Docler-tulajdonos áll, ő 10 millió forintot fizetett be, rajta kívül egyébként több magánszemély is adott ekkora összeget, ők inkognitóban kívántak maradni.

Tavaly több mint 264 millió gyűlt össze 1998 befizetésből, idén eddig 5,8 millió forint érkezett be 22-ből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik