Belföld

Elszámolták a pedagógusok béreit

tanár (tanár, diák, oktatás)
tanár (tanár, diák, oktatás)

10-15 százalékkal kevesebb nettó fizetést kaptak. Ráadásul bizonyos pótlékoktól és támogatásoktól is elestek a tanárok.

A Népszava információi szerint tíz-tizenöt százalékkal kevesebb nettó fizetést utalt az államkincstár egyes dunakeszi, illetve zuglói iskolákban dolgozó pedagógusoknak.

A lap keddi számában emlékeztetett: a tanárok munkáltatója, az államosított iskolákat irányító Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőre ígérte, hogy minden pedagógus megkapja a januárban számfejtett fizetését, ami Marekné Pintér Aranka elnök szerint a jogszabályok alapján történt meg.

A Népszava szerint a nettó bércsökkenés mögött újabb adminisztrációs hibák állhatnak; az egyik esetben az érintettek családi adókedvezményeit „felejtették el” jóváírni.

Adnának, de nincs miből

A Magyar Nemzet közben arról ír, hogy az átutalt összeg többeknek okozhatott meglepetést, mivel bizonyos önkormányzati pótlékoktól és támogatásoktól elestek a tanárok. A lap Schmidt Jenőtől, a Települési Önkormányzatok Szövetségének elnökétől úgy tudja: az önkormányzatoknak – hiába maradtak működtetők – már nincs lehetőségük arra, hogy különböző önként vállalt pluszjuttatásokat adjanak a tanároknak.

A Magyar Nemzet kitért arra, hogy a Klik ezzel kapcsolatban egyértelművé tette, hogy a törvényileg garantált bérelem nem szűnt meg, elvileg mindenkinek ugyanannyi marad a fizetése, ráadásul az önkormányzatok fenntartói továbbra is adhatnak önként vállalt támogatásokat. Emellett kormánydöntés is született arról, hogy 2013. augusztus 31-ig egyetlen pedagógusnak sem csökkenhet az összjövedelme.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke arra hívta fel a lap figyelmét, hogy hiába adnának a települések, nincs miből, mivel a feladatokat és a hozzájuk rendelt pénzt nem egyenlő arányban vonták el az önkormányzatoktól.

Szeptemberig türelmet kérnek

A Népszabadságnak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: számos panasz érkezik az érdekvédelemhez a bérekkel kapcsolatban. A PDSZ-t megkeresték amiatt is, hogy sokan nem kapták meg a bérükbe épített pótlékokat. Példaként említette az osztályfőnöki és a munkaközösség-vezetői pótlékot.

A Világgazdaságnak Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke problémának nevezte, hogy maga a Klik sem mérte fel az oktatási intézmények állami fenntartásba vétele előtt, hogy az érintett pedagógusok milyen pluszjuttatásokat kapnak és milyen mértékben.

A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumánál keresik a most hátrányba került pedagógusok kompenzálásának költségvetési forrását. A lap megjegyzi, hogy a probléma elvileg csak időleges, mivel a tervek szerint szeptembertől bevezetik az új pedagógus életpálya-modellt, amellyel – a nyilatkozatok szerint ha a gazdaság helyzete megengedi – új pedagógusbérek is járnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik