Belföld

Vége az LMP-frakciónak

jávor benedek (jávor benedek, )
jávor benedek (jávor benedek, )

Független képviselő lesz a Párbeszéd Magyarországért nyolc politikusa.

Függetlenként folytatja parlamenti munkáját az LMP-ből kilépett és a Párbeszéd Magyarországért (PM) pártot megalapító nyolc országgyűlési képviselő – jelentette be pénteken Jávor Benedek, a párt egyik alapítója.

A politikus közleményében azt írta, hogy miután kiléptek az LMP-ből, annak érdekében, hogy a parlamenti képviselőcsoport megmaradjon, “konstruktív javaslatot” tettek egy frakciószövetség létrehozására. Ez a megoldás jogilag transzparens és működőképes lett volna arra, hogy fennmaradjon a zöld értékek hatékony parlamenti képviselete. Megvalósítása azonban csak a két fél együttműködése és közös szándéka esetén lett volna lehetséges – tette hozzá.

Szavai szerint a Schiffer András vezette LMP-s tárgyalódelegáció semmilyen formában nem volt hajlandó a javaslatot még csak megtárgyalni sem, ehelyett csak azt javasolták, hogy a Párbeszéd Magyarországért képviselői adják vissza a mandátumukat.

A PM-es képviselők által javasolt megoldásokat, amelyek teljes egészében az LMP-re hagyták a párt erőforrásait, és meghagyták volna a frakción belül kisebbségben lévő LMP-seknek a lehetőséget, hogy Schiffer András személyében ők adják a közös frakció vezetőjét, mereven elutasították – írta.

Hosszú tárgyalások után úgy érezték, kimerültek a lehetőségeik, ezért, “tudomásul véve Schiffer Andrásék hajthatatlanságát”, a jövőben független képviselőként fognak dolgozni “az igazságosságot és fenntarthatóságot megjelenítő zöld politika ügyéért” – írta Jávor Benedek.

Az LMP nyitott lett volna a folytatásra

Az LMP tudomásul veszi, hogy a nyolc, a pártot elhagyó képviselő kilép a parlamenti csoportból, és ezzel megszüntetik az LMP frakcióját, miután a demokratikus kongresszusi vitában kétszer is jelentősen kisebbségbe kerültek.

Az elmúlt napok alapján ez a lépés várható volt, hiszen a “szakadár képviselők” nem tudtak elmozdulni arról a merev álláspontról, hogy mind a nyolcan megőrzik a mandátumukat, és egy átnevezett frakcióban valósítják meg elképzeléseiket – olvasható Csiba Katalin és Heltai László szóvivők közleményében.
Az LMP a tárgyalások teljes ideje alatt nyitott és kezdeményező volt az egyeztetések folytatására – tették hozzá.

A bizottsági helyekről a parlament dönt

A Párbeszéd Magyarországért (PM) tagjai hivatalosan hétfőn jelentik be Kövér László házelnöknek, hogy kiléptek az LMP parlamenti frakciójából – mondta Jávor Benedek, a PM egyik alapítója pénteken az MTI-nek. A házszabály alapján döntésük azonnal érvénybe lép, ezért az LMP képviselőcsoportja a jövő hét első napján szűnik meg – tette hozzá.

A Párbeszéd Magyarországért alapítója hangsúlyozta, hogy kilépésüket követően lemondanak az LMP-nek járó állami támogatásról és az LMP pártalapítványáról is.

A parlamenti bizottsági helyek elosztásáról 2010-ben egyeztek meg a frakciók, az új helyzetben a változásokat a házelnöknek kell előterjesztenie, és az Országgyűlésnek elfogadnia – mondta Jávor Benedek. Hozzátette: minden képviselőnek joga van a bizottsági tagsághoz. Az ő bizottsági elnöki helyéről, illetve az LMP-nek juttatott alelnöki pozíciók sorsáról szintén a Ház dönt majd.

A szakadás előzménye

Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek akkori frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea. Ezután a három politikus öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársával együtt megalapította a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

A párt idei, január végi kongresszusa úgy döntött, hogy nem változtat a korábban elfogadott stratégián. Múlt vasárnap a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak. Vasárnap Jávor Benedek és Szabó Tímea bejelentették, hogy a platform párttá alakul és Párbeszéd Magyarországért néven folytatja munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik