Gazdaság

SALON DE BOURGET – Végzetes baleset nélkül

Az évszázad utolsó nagy nemzetközi repülő-, rakéta- és űrtechnikai kiállításán, a Párizs melletti Le Bourget-ban az idén 50 milliárd dollárnyi üzletkötésről számoltak be a résztvevők. Az érdeklődés is minden korábbinál nagyobb volt: közel 300 ezren keresték fel a repülőgép-kiállítást. A világ minden tájáról odasereglett 130 ezernyi szakmai érdeklődő – egy részük alkotta a 63 országból érkezett 143 hivatalos delegációt – összesen 35 ezer bemutatott tárgyat vehetett közelről is szemügyre, a több száz tonnás óriásrepülőktől a néhány milligrammos mikrochipekig. A Le Bourget közkedvelt légibemutatóit a korábbi végzetes balesetek után az idén egyetlen, szerencsés kimenetelű incidens zavarta meg. Egy orosz Szuhoj 30-as vadászgép pilótája elvétett egy manőversort, s a gép farka érintette a betont. Két vezetője még időben, a robbanás előtt katapultált, s végül sértetlen maradt.

A rendezvény története egyébként a század elejére nyúlik vissza. Gustave Rive, a párizsi autószalon létrehozója, 1908-ban, a második autókiállításon a légijárműveknek is szentelt egy területet a Grand Palais-ban. Ez adta az ötletet a következő esztendőben Robert Esnault-Pelterie-nek és André Granet-nak, hogy önálló bemutatót szervezzenek a repülősöknek. Az érdeklődés már akkor is felülmúlt minden várakozást, 380 kiállító vitte el Párizsba léghajóját, repülőgépét, propelleres hajtószerkezetét.

A repülősök 1946-ban áttelepültek az Orlyra, majd 1951 óta a Bourget ad otthont a légiparádénak. A Bourget kifutópályáján többször jegyeztek fel repüléstörténeti eseményt, 1927-ben Charles Lindbergh itt ért földet, a világon elsőként téve meg leszállás nélkül a New York-Párizs utat; ott mutatták be 1969-ben a Concorde angol és francia prototípusát, valamint a Boeing 747-es modelljét, és jelentették be az Airbus-projekt elindítását.

Az 1979-ben megtartott 33. Salon szintén emlékezetes marad, akkor láthatták először szélesebb körben a Mirage 2000 és 4000 első példányait és az Ariane rakétát. Még egy világrekord fűződik a Salon de Bourget-hoz: 1993-ban egy Airbus 340-es onnan felszállva megállás nélkül repült el Új-Zéland legnagyobb városába, Aucklandba. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik