Belföld

A várost nem gyújtják fel, de egyetemet már foglaltak

Hallgatói fórum (hallgatói fórum)
Hallgatói fórum (hallgatói fórum)

Egyetemfoglalás, tiltakozó szabadegyetem, utcai tüntetés, üzenet a kormánynak – a hallgatók beindultak. Percről percre a nap eseményei.

15.20
A képviselők véleménya a röghöz kötés alkotmányba foglalásáról:

15.00

Az ELTE-fórum még tart, miközben a Deák téren kezdődik a tömegdemonstráció. Az ELTE BTK HaHa csoportja közleményben tudatta, azért akasztják meg most az oktatást az egyetemen, mert félő, hogy később már nem lesz mit megakasztaniuk. “Miután 10 órától több előadást is leállítottunk, 11-től fórumot tartottunk, ahol közösen megszavaztuk a blokád folytatását. Döntöttünk arról is, hogy a tanórákon résztvevő oktatók és hallgatók fogják megszavazni, hogy csatlakoznak-e a fél 2-től kezdődő fórumhoz, ahol szabadon felszólalhatnak az őket érintő kérdésekben. A következő fórumot deéluán 5-kor tartjuk az ELTE BTK-n. A blokád az egyetem adminisztrációjának működését nem akadályozza, az ügyintézés továbbra is zavartalanul folyik. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a beleegyezésünk nélkül meghozott oktatáspolitikai döntések képtelenségére és tarthatatlanságára.”
Az ELTE BTK Hallgatói Fórum támogatja a korábbi fórumokon megfogalmazott és az ultimátumuk lejártával sem teljesített hat pontot. Mint írják “Mi tanulni akarunk, de úgy nem lehet, ha a forráskivonásokkal ellehetetlenítik felsőoktatási intézményeink működését, aminek következtében tömegesen bocsájtják el oktatóinkat. Most hozták nyilvánosságra, hogy a Kecskeméti Főiskolán 63 dolgozót bocsátanak el, az intézmény pénze nyárra teljesen el fog fogyni, a helyzet a többi főiskolán és egyetemen is kritikus. A hallgatók helyzete is egyre kilátástalanabbá válik: az Alaptörvényben rögzíteni akarják röghöz kötésünket, amely ilyen formában Európában példátlan, korlátozza alapvető szabadságjogainkat, és ösztönzés helyett büntet. Az Alaptörvényben rögzítenék továbbá, hogy a kormánynak teljes befolyása legyen egyetemeink gazdasági életére, így azok elveszítenék autonómiájukat, ami ellen már a rektoraink is tiltakozásukat fejezték ki.”

14.47

OHA-Éhségmenet Szolidaritási Közlemény

“Mi, az Oktatói Hálózat tagjai köszönjük, hogy az éhségmenetek kifejezték szolidaritásukat a mindenki számára elérhető, minőségi felsőoktatásért demonstráló diákokkal, hallgatókkal. A hallgatók, a szakszervezetek, a rektorok követelésével összhangban különösen fontosnak tartjuk, hogy méltányos közoktatásra van szükség. Olyan intézményrendszerre és oktatásra van szüksége az országnak, amely kiegyenlíti a társadalmi esélyegyenlőtlenséget. Olyan, mind a közoktatásra, mind a felsőoktatásra kiterjedő támogatási rendszert akarunk, amely biztosítja, hogy a képzés bármely ágában, a családok anyagi helyzetétől függetlenül részt vehessenek a tanulni vágyó fiatalok. Tiszteljük az Éhségmenetekben résztvevő honfitársaink teljesítményét és szolidárisak vagyunk a követeléseikkel.”
A hallgatók és az éhségmenet délután az Astoriánál vélhetően találkozni fognak, de nem közösen folytatják ,ajd a tiltakozó akciókat.

14.43
Életkép a 34-es előadóból:

14.30

Az ELTE-fórumon leginkább arról van szó, hogyan tudjuk elérni, hogy minél többen csatlakozzanak, illetve arról, hogy mit várhatnak a résztvevők az egyetem vezetésétől. A BTK-n körbement toborzó-csoportok azt tapasztalták, hogy a diákok és tanároktól döntő többsége egyetértett velük. A legjellemzőbb attitüd azonban a leginkább a passzív támogatás volt, többen azt mondták, hogy az órák miatt nem mennek a fórumra.

13.50
Az ELTE fórumát közvetíti az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER).

13.15
Megszólalt a HÖOK: támogatja a HaHa-demonstrációt

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a Facebookon fejtette ki, hogy – Balog Zoltán miniszter állításával ellentétben – nem tudott a hallgatói szerződés elemeinek tervezett, alaptörvényben történő rögzítéséről. Mint írják, a hallgatói szerződés intézménye a jelenleg hatályos alaptörvénybe ütközik, bizonyosan ez az oka az alaptörvény módosítására tett kísérletnek. Méltatlannak tartják, hogy egy vitatott társadalmi kérdés tekintetében a kormányzat a saját álláspontját alaptörvényben kívánja rögzíteni.

„A HÖOK a fentiek alapján, újfent határozottan elutasítja a kényszeren alapuló röghöz kötést, kéri az Európa Unió által indított vizsgálat hivatalos eredményének közzétételét, és a tervezett alkotmánymódosítás felsőoktatást érintő cikkeinek azonnali visszavonását! Továbbra is támogatjuk a témában szerveződő békés, pártpolitikától mentes hallgatói megmozdulásokat, így a Hallgatói Hálózat 2013. február 11-i demonstrációját is!”

13.05
A Professzorok Batthyány Köre (PBK) politikai erők játékszerének nevezi a Hahá-t

A  PBK pécsi csoportjának elnöke, Visy Zsolt külföldről támogatott politikai erők játékszerének nevezte a Hallgatói Hálózatot. A Pécsi Újság átal is közölt – vasárnap az interneten már megjelent – nyilatkozat szerint a  Hallgatói Hálózat „egy senki által meg nem választott, a hallgatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy külföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált”. A közleményt kiadó csoport aggodalommal figyeli a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán a HaHa által február 11–12-re tervezett Szabadegyetem-rendezvényt.

A PBK pécsi csoportja továbbra is a Hallgatói Önkormányzatot tekinti az egyetemi hallgatóság képviseletére jogosult szervezetnek. „Sajnálatosnak tartjuk egyes kari vezetők magatartását, akik teret engedve, sőt támogatva a Hallgatói Hálózat törekvéseit, beengedik a politikát az egyetem falai közé” – olvasható a nyilatkozatban. A közlemény aláírói bíznak a hallgatók józanságában, az oktatási kormányzattal folytatott tárgyalásaik sikerében. Remélik, hogy azok az oktatók, akik a HaHa mozgalmához csatlakoztak, „felismerik a helyzet fonákságát, és céljaikat nem a diákság hátára felkapaszkodva, egy illegitim szervezet útján próbálják meg elérni”.

A nyilakozatra az Oktatói Hálózat pécsi szervezete válaszolt (ezt nem közölte sem a Pécsi Újság, sem az MTI):

„Az Oktatói Hálózat aggodalommal figyeli a PTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán a Professzorok Batthyány Köre Pécsi Csoportjának működését. A Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportja egy senki által meg nem választott, az oktatók képviseletére fel nem jogosított csoportosulás, amelyről rövid idő alatt kiderült, hogy belföldről támogatott politikai erők játékszerévé vált. Sajnálatosnak tartjuk egyes kari vezetők magatartását, akik teret engedve, sőt támogatva a Professzorok Batthyány Körének törekvéseit, beengedik a pártpolitikát az egyetem falai közé.

Reméljük, hogy azok az oktató kollégák, akik a Professzorok Batthyány Körének Pécsi Csoportjához csatlakoztak, felismerik a helyzet fonákságát, és céljaikat nem az oktatók hátára felkapaszkodva, egy illegitim szervezet útján próbálják meg elérni.”

13.04
Az ELTE-előadóteremben a Hallgatói Hálózat blokádra felhívó szórólapját is osztogatják. A brosúrán a „Mire jó a blokád?” kérdésre ezt a választ adják: „Az ellenállás és a nyomásgyakorlás központja, bázisa. A hallgatók az aktuálpolitika által indokolt helyzetben átveszik, visszaveszik az épület irányítását.”

12.40

A Pécsi HaHa Szabadegyetemen a „Korszerű közoktatás” és a „Korszerű felsőoktatás” szekcióban is folynak az előadások, az utóbbiban – Weiss János és Bókay Antal után – épp Takáts József beszél.

Az előadásokat videón lehet követni itt.

12.20
Az Index úgy tudja, a diákok úgy tervezik, hogy akár éjszakára is az épületben maradnak. Ha a rendőrséget kihívják rájuk, akkor passzív ellenállással akarnak válaszolni. Azt szeretnék, ha minél több épületben és intézményben szünetelne a rendes tanítás. Szavaztak arról, hogy a diákok és oktatók sztrájkja a cél, és folytatják ezért a kampányukat. Egy szórólapjukon a horvát diákok 2009-es zágrábi sztrájkját ajánlják a hallgatók figyelmébe, akik 34 napig kitartottak, és a kormány érdemben enyhített a diákok terhein.

12.06
A mintegy 100-120 fős ELTE-fórum megszavazta, hogy a sajtó képviselői bemehetnek a fórumra, és hogy kisebb csoportokra oszolva további órákat fognak megzavarni, így még több diákot toborozhatnak a meghirdetett blokádhoz.. Állítólag egy történelem előadáson vita tört ki a diákok között: voltak, akik azt mondták, hagyják őket tanulni. A következő fórum fél 2-kor kezdődik.

11.54
A Hallgatói Hálózat – ELTE BTK tagjai és minden résztvevő megszavazta, hogy folytatják a blokádot. Várják a csatlakozókat az Astoriánál lévő főépület 34-es termében.

11.42
A művészeti egyetemek hallgatói 14.30-kor Összművészeti Hallgatói Fórumot tartanak az Ódry Színpadon.

11.20

Az ELTE 34-es előadója:

11.10
Pécsen az egyetemen zajlik a Szabadegyetem programja. A helyi HaHa közleménye szerint a „PTE 16 milliárdos állami támogatásából a mostani elvonások után 10 milliárd marad. Az oktatók nagy részét elbocsátják, a professzorainkat kényszernyugdíjazzák, szakok szűnnek meg, a hallgatók számának csökkenésével (a hallgatók évi 9 milliárdot költenek Pécsen) boltok, szórakozóhelyek, kulturális intézmények zárnak be, miközben az egész egyetem lassan leépül, az itt szerzett diplomák pedig elértéktelenednek.” A Szabadegyetem szervezői fontosnak tartják, hogy az érdekeltek legszélesebb köre ismerje és vitassa meg a felsőoktatásban és közoktatásban kialakult jelenlegi helyzetet és az oktatás jövőjét.

10.30

A Hallgatói Hálózat mintegy 30 aktivistája megszakított egy órát az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszában, így tiltakozva az egyetem forrásainak csökkentése és a felsőoktatást érintő átalakítások ellen. Az ELTE BTK diákjai sorra járták a termeket, egyetemfoglalást, blokádot hirdetve. 11 órától a főépület 34-es termében hallgatói fórumot tartanak – írja a HaHa a Facebook oldalán.

Előzmények

Hétfőn országos tiltakozás kezdődik. Demonstrálnak többek közt Debrecen, Pécs, Szeged hallgatói. Budapesten délután 3 órától a Deák térre szerveztek tömegdemonstrációt, „hogy együtt mondhassuk: nem hagyjuk!”. A hallgatók négy órától végigvonulnak a Károly körúton, a Kiskörúton a Kálvin térig, majd az ELTE jogi karához mennek. Onnan a Szabadság hídon átsétálnak Budára, ott végigmennek a Műegyetem rakparton egészen a Lágymányosi Campusig. Az útba eső egyetemeknél rövid beszédekre lehet számítani. A tervek szerint este nyolckor ér véget a demonstráció.

Nem akarjuk felgyújtani a várost

„Semmilyen erőszakos cselekedetre nem készülünk, a polgári engedetlenség nem erőszakosságot jelent. Nem akarjuk felgyújtani a várost” – nyilatkozta a vagy.hu-nak Tóth Fruzsina Márta, a Hallgatói Hálózat aktivistája a hétfői demonstrációval kapcsolatban.

A HaHa január 6-án fogalmazott és péntek délben lejárt ultimátuma elsősorban a most felvételizők érdekében szól – tette hozzá. Mivel az eltelt egy hónap alatt a kormány gyakorlatilag semmit nem tett a kéréseik megfontolása, megvalósítása ügyében, országos tiltakozássorozat kezdődik. Kiállnak és küzdenek a közösen elfogadott hat pontjukért, s remélik, más szervezetek sem akarnak elvtelen kompromisszumokat kötni a kormánnyal. A kormánypárti sajtóban megjelentetett vádakat cáfolva kijelentette: „A diákmozgalom mögött a diákok állnak, senki más. Nem politikafüggetlen, de pártfüggetlen a szervezetünk. Nem engedjük, hogy nyomást gyakoroljanak ránk, civilként állunk ki érdekeinkért.”


(Fotó: Neményi Márton)

A HaHa honlapja szerint a fővárosban az este folyamán többek között egy látványos, kreatív akció keretében adnak majd hangot a döntéshozók által ignorált hallgatói tömegek elégedetlenségének. Rövid üzeneteket várnak a diákoktól a kormánynak, amit rendhagyó formába öntve feladnak hétfő este a címzettnek.

Miről is szól a diáktiltakozás?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik