Háromezer euró négyzetméterenként – ennyit kell fizetni annak, aki Párizsban egy régi építésű, 100 négyzetméteres lakást szeretne vásárolni. Ezzel az összeggel a francia főváros vezeti az európai rangsort, megelőzve az utóbbi években legdrágábbnak tartott Londont. Az ingatlanszakértők európai szervezetének (Conseil Européen des Professions Immobiliere – CEPI) legújabb felmérése szerint ugyanakkor a franciaországi vidéki lakásárak alatta maradnak jó néhány más európai ország hasonló értékeinek. Így a francia 1150 eurós átlaggal szemben Luxemburgban és Norvégiában 1400 eurós négyzetméterenkénti átlag a jellemző, Ausztriában 1370, Németországban 1300 eurót ér ugyanekkora nem fővárosi lakófelület. A legtöbben – a polgárok négyötöde – Írországban élnek saját lakásban; Spanyolországban 78, Olaszországban 75 százalék a tulajdonos által lakott otthon, a két sereghajtó pedig Dánia és Németország 43, illetve 40 százalékkal. Ha világ egészét tekintve vizsgáljuk a lakáshoz jutási lehetőségeket, kiderül, hogy Párizs és környéke korántsem a legdrágább. Az említett szakértői szervezet – 270 ezer eurós összegből kiindulva, amennyit becslésük szerint egy négytagú család lakásvásárlásra tud fordítani – kiderítette, hogy Hongkongban a legrosszabbak a lehetőségek. Itt ennyi pénzért meg kell elégedni egy, a centrumtól 20 percnyi utazással megközelíthető, az iskolától 2 kilométerre lévő 56 négyzetméteres otthonnal. Hasonló összegért Szingapúrban 120 négyzetmétert kínálnak, közös parkban saját zöldterülettel, míg Londonban kis kertes, garázsos, külvárosi házat. A legjobb üzletet egyébként Mexikóvárosban lehet kötni, ott akár egy 650 négyzetméteres házat lehet venni 270 ezer euróért, de érdemes körülnézni Montrealban is, ahol 470 négyzetméter szerezhető meg ennyiért. Ha pedig Miamiban szeretnénk letelepedni, ott félórányi távolságra a városközponttól, 440 négyzetméteres strandhoz közeli házra elegendő ez az összeg. –
- 17:47 Lannert Judit: egyszemélyi vezetés jön a szakképzésben
- 17:38 Forma-1: Leclerc gumifalnak csapódott, Russellé a barcelonai pole
- 17:21 Egykori ManCity- és Barca-klasszis fogott a Slovan Bratislava
- 17:13 „Csak Orbán Viktorral újulhat meg a Fidesz” – kongresszus előtti megfejtések
- 17:10 Elismerte, hogy hibázott a Magyar Nemzeti Levéltár bizalomvesztés miatt kirúgott főigazgatója
- 17:06 Új vezetőket választott a DK
- 16:59 Ebből a paradicsomból egyetlen szem is csökkenti a magas vérnyomást – a génszerkesztés japán úttörőjével beszélgettünk
- 16:46 Négy éve még a bolgár másodosztályban játszott, most Brazília ékköve lehet
- 16:38 Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
- 16:20 Megsüllyedt a nézőtér, elmaradt Mucsi Zoltán előadása
- 16:03 Magyar: Orbánék úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj
- 15:42 Migration Aid: A vitnyédi eset nem egyedi
- 15:40 75 éves lett Stellan Skarsgård, aki még nem tudja, mi lesz, ha felnő, de a filmezést jó mókának tartja
- 15:39 Jövőre megváltozik a női kézilabda-BL lebonyolítása
- 15:24 „Nem vagy köteles fegyvert fogni, bandaháborúzni, drogozni” – Haiti büszkén viszi ki a pályára a szülőföld reményét
- 08:55 Magyar Péter: Orbánék menekülttábor nyitásáról tárgyaltak, miközben a kormány a migrációs konfliktus kiélezését határozta meg politikai célként
- 06:19 Történelmi játékvezetői döntés született a világbajnokságon
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 06:26 „Hiányzott a rendes, harapós ütem” – Kalapács József nem volt maradéktalanul elégedett a Metallica Pokolgép-feldolgozásával
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 15:40 75 éves lett Stellan Skarsgård, aki még nem tudja, mi lesz, ha felnő, de a filmezést jó mókának tartja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
