Belföld

Nyugdíjasok, melegek, és balhé az állami párválasztón

Vasárnap állami párválasztó "bulit" tartott a kormány országszerte tíz helyszínen, amelyre összesen tízmillió forintot költöttek. Az év egyik legkínosabb eseményén a budapesti rendezvényen mintegy 100-150 fő vett részt, főleg sajtómunkások, kisgyerekek és nyugdíjasok. Balhé is volt, kettő. Videó.

Mivel az időjósok esős időjárást harangoztak be a hétvégére, így a Szabad egy táncra címen futó állami párválasztó bulit az eredeti tervekkel ellentétben nem kint a Nemzeti Táncszínház előtt tartották meg, hanem bent, az aulában.

Széttáncolt mamuszok

A rendezvény elején összesen 60 résztvevőt számoltunk meg, ennek harmada sajtómunkás volt, a többiek pedig nyugdíjasok. Később megjelentek a gyerekek is, majd pedig 8-10 (!) ismerkedni vágyó. Az egyik ismerkedős csoport egy lánykórus volt, a többiek ELTE-s diákok.

Délután 5-6 óra tájban aztán egyre többen lettek az épület előtt. Bár már kezdtünk örülni, hogy végre jönnek a fiatalok, de kiderült, hogy a csoport nem ismerkedni jött. Kitűzőket hoztak, például, a következő felirattal: Helló, ….. vagyok. Keresem trafiknyertes vagy földtulajdonos páromat. A tervük az volt, hogy ezzel a kitűzővel ropják majd a néptáncot. Hiába, a biztonságiak ugyanis az útjukat állták, pedig nem volt dresscode. A csoportot végül mégis beengedték, miután a sajtó megrohamozta kérdéseivel Dalotti Tibort, a szervező Botafogo Táncegyüttes vezetőjét. Dalotti először egyébként azon az állásponton volt, hogy ez nem egy politikai rendezvény. Holott az egészet az adófizetők szponzorálták.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Kummer János

Nem sokkal később érkezett egy újabb csoport, mintegy 10-15 fő: a fiúk nyakában rózsaszín boa volt, két lánynál pedig egy melegzászló. Miután a csoport bevonult, és a fiúk a fiúkkal, a lányok pedig a lányokkal kezdtek el táncolni, a szervezők láthatóan nagyon idegesek lettek, és zavart telefonálgatás kezdődött.

Homofóbia az állami párválasztón

Ezután megpróbálták letuszkolni a táncoló fiúkat és lányokat a színpadról, pedig Soltész Miklós családügyi államtitkár azt mondta, nem fogják elzavarni őket a buliból. A dulakodás közben fellöktek egy lányt, épp azt, akinál a zászló volt. Mikor a szervezőkben tudatosult, hogy ez így nem fog menni, a közönség felé fordultak, és azt kérdezték: szeretnék-e, ha tovább táncolna a csoport. Bár Bánhidi Petra igent bólogatott, a közönség nemet kiáltott.

A Nemzeti Swinger-party végén a fiatalok vonatozásba kezdtek, majd mikor búcsúzásul Bergendy leszólta a balliberális médiát hangos -Éljen a Viktor! Éljen a párt! – kiáltásokkal válaszoltak. A megdöbbent közönség nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Zavartan tébláboltak, majd a közel két tucatnyi egyetemista a Bella Ciao-t énekelve kivonult a teremből.
Ezzel ért véget a kormány párválasztó kampányrendezvénye.

Az országszerte 10 helyszínen megrendezett állami párválasztó esemény összesen 10 millió forintba került. A rendezvény szervezésére a Botafogo Táncegyüttessel szerződött a kormány. Részletes költségvetést későbbre ígért lapunknak Dalotti Tibor annyit azonban elöljáróban elárult: a budapesti rendezvény reklámozására nagyságrendileg egymillió forintot költöttek, ez a pénz pedig a Simicska Lajos-féle Mahir Cityposterhez vándorolt. Videó.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik