Belföld

Több tízezer hektárnyi búza ment kárba

Búza (búza)
Búza (búza)

Az ár- és belvíz után az aszálytól tartanak a gabonatermesztők - írta a Magyar Hírlap.

Kapcsolódó cikkek

A lap keddi számában Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy a Magyarországon búzát termelő több mint százezer gazda huszonöt százalékának idei termését érintette valamilyen módon az ár- és a belvíz. „Harminc-negyvenezer hektárnyi búzatermés ment kárba, ezeken a területeken biztosan nem aratnak az idén” – mondta.

Kiemelte ugyanakkor, hogy országszerte mintegy 1,2 millió hektáron vetettek kenyérgabonát, és a károk ellenére is jobb lehet az idei termés a tavalyinál.

“Aszály még nincs ugyan a földeken, ám az elmúlt hetek csapadékhiányos időjárása miatt valóban aranyat érhet a vetéseknek a májusi eső” – fogalmazott Vancsura József azzal kapcsolatban, hogy a termelők most az aszálytól tartanak.

Elmondta, fontos lenne, a búza felvásárlási ára ne csökkenjen tonnánként ötvenezer forint alá, mert akkor elviselhetetlen veszteségeket kell elkönyvelniük a termelőknek. Szerinte az ideális a hatvanezer forintos tonnánkénti ár lenne.

Jelenleg továbbra is hatvannyolcezer forint a malmi búza elszámoló ára, a takarmánybúzáé pedig hatvanhétezer. A termelők attól félnek, hogy ismét megjelennek a földeken a spekulánsok, akik szándékosan letörik az árakat – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik