Belföld

Táncoltatják a kormányt a párválasztó buli miatt

Elindult a kormányzati párválasztó buli Facebook-oldala. Az érdeklődés eddig elég harmatos, de a kommentelők már derekasan megdolgoztatják a szervezőket.

Balett, néptánc, társastánc, Tündök zenekar, Csillagszemű Táncegyüttes, Botafogo Táncegyüttes, és utcabál a Bergendy zenekarral. Budapesten ez vár azokra a huszonéves fiatalokra, akik állami segítséggel kívánnak párt találni maguknak. A buli ez alapján fergetegesnek ígérkezik, de sokakat mégsem kapott el a gépszíj. Sőt: ahelyett, hogy örülnének ennek az igazán friss és modern program-összeállításnak, ironikus kérdésekkel oltják a szervezőket a rendezvény Facebook-oldalán.

„Pogó miért nem lesz?” – kérdezte az egyik legnagyobb troll, akit az is érdekelt, hogy a helyszínen ingyenes óvszert is biztosítanak-e. A kérdésre a szervezők egy egyszerű nemmel válaszoltak, de ennyivel nem úszták meg, hiszen jött a követkető kérdés: „És mi van, ha valaki emiatt valami fertelmes nyavalyát elkap?”

Vannak, akik nem vették ennyire viccesre a figurát, ehelyett rámentek az anyagiakra: „Most komolyan, ki az aki ugy gondolja, hogy a parjat majd egy allamilag finanszirozott 6 oras neptanc-balett eloadason talalja meg? Vagy a kormany majd a tovabbi randevuikat is finanszirozza? Ingyen mozijegyet kuld majd a helyben regisztralt friss paroknak? Osszekoltozes eseten beszall az alberleti koltsegekbe? Vagy csak en vagyok ilyen hulye, aki kulfoldre menekult megelhetesi cellal, es a majdani csaladalapitas remenyevel? Komolyan azt gondolja a melyentisztelt kormany, hogy parade kell a fiataloknak a munkalehetoseg helyett?”

A kommentelők egyébként közéleti ügyekben láthatóan naprakészek. Erre utal, hogy az oltások között feltűnik Balogh József asszonyverő, egyben látássérült háziállata („Vak komondorral a belépés ingyenes!!!“), és az összetartozás dala („Remélem a Barackfára is lehet majd ropni”) is.

Természetesen nemcsak a kritikusok hallatják hangjukat. Van, aki védelmébe veszi a rendezvényt. Egy hozzászóló például azt írja: „Bízom abban, hogy vasárnap olyan emberekkel is fogok találkozni az eseményen, akik már belefáradtak abba, hogy éjszakánként félrészeg állapotban túlüvöltsék a Guetta Dávidékat az amerikamajmoló, személytelen heringpartykban.”

Mi nem szeretnénk állást foglalni, inkább megmutatjuk, mi lesz a budapesti program:

16:05 A közönség köszöntése, a nap eseményeinek ismertetése

16:15 Balett: Magyar Nemzeti Balett, Jelinek György

16:45 Kortárs tánc: Budapest Táncszínház, Földi Béla

17:15 Modern néptánc: Varidance, Vári Bertalan

17:45 Néptánc: Csillagszemű Táncegyüttes, Tímár Böske

18:30 Táncház: Tündök zenekar

19:00 Flashmob

19:05 Argentin tangó: Bánhidi Petra

19:35 Észak amerikai páros táncok (rock and roll, swing, boogie-woogie): Bóbis László

20:15 Társastánc: Botafogo Táncegyüttes

20:45 Utcabál: Bergendy zenekar

vége: kb. 21:45

Aki pedig arra kíváncsi, hogy az utca embere mit gondol a buliról, annak ajánljuk figyelmébe videónkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik