Belföld

Fabényi került a Ludwig Múzeum élére

fabényi júlia (fabényi júlia)
fabényi júlia (fabényi júlia)

Jóból trendit szeretne a frissen megválasztott igazgató.

Fabényi Júlia lesz a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden. Balog Zoltán miniszter a szakmai bizottság ajánlását elfogadva nevezte ki öt évre Fabényi Júliát a Ludwig Múzeum élére. Fabényi Júlia elmondta, hogy június 1-jétől veszi át a múzeum irányítását. Arról is beszámolt, hogy pályázatát rövidesen közzéteszi. “Saját magam felé az elvárás: jóból trendit” – foglalta össze az anyag lényegét, hozzátéve: a nemzetközi kortárs művészet legjavát szeretné bemutatni, fiatal jelenségeket ugyanúgy, mint később, komolyabb előkészítés után történelmi tendenciákat is.

Az intézmény korábbi vezetőjének, Bencsik Barnabásnak február 28-án járt le a vezetői megbízatása. A tárca március 1-jén írta ki a pályázatot, amelyet az anyag egy belső ellentmondása miatt visszavontak. Az új pályázatot március 13-án tették közzé, ezen ketten – Fabényi Júlia és Bencsik Barnabás – indultak.

“A megadott határidőig két pályamunka érkezett be, a miniszter által létrehozott javaslattevő bizottság a két jelölt közül Fabényi Júlia pályázatát támogatta, a tárcavezető a bizottság javaslatát elfogadva döntött Fabényi kinevezése mellett” – olvasható az Emmi közleményében.

Korábban a sajtóban már megjelent, hogy a szakmai bizottság nem Bencsik Barnabást, hanem Fabényi Júliát javasolta a Ludwig Múzeum élére, ez bizonyos művészeti körökben tiltakozást váltott ki.

A budapesti Ludwig Múzeumot – az elsőt az egykori vasfüggönyön túl – 1989-ben alapították, miután 1987-ben Irene és Peter Ludwig német műgyűjtő házaspár létrehozta magyarországi alapítványát. A budapesti intézménynek 70 nagy értékű nemzetközi műalkotást adományoztak és 95 művet helyeztek el letétbe, amellyel megalapozták a múzeum nemzetközi gyűjteményét és egyben létrehozták Magyarország első kortárs művészeti múzeumát. Az új múzeum első állandó kiállítása 1991-ben nyílt meg a Budavári Palota A Épületében, a Magyar Nemzeti Galéria rendezésében. A múzeum 1996-ban Kortárs Művészeti Múzeummá alakult és jelentős magyar anyaggal gyarapodott. A gyűjtemény 2005-ben a Művészetek Palotájába költözött.

A múzeumi negyed beruházás érinti a Ludwig Múzeumot is: a tervek szerint a Városligetbe, a közgyűjteményi épületegyüttesbe költözik majd az intézmény.

Az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport május 9-én ülősztrájkkal tiltakozott a múzeum épületénél. A tüntetők elfogadhatatlannak tartják az információk titkosítását és a transzparenciahiányt az intézmény igazgatói pályázata kapcsán. Azt szerették volna elérni, hogy azonnali hatállyal oldják fel az igazgatói pozícióra pályázók szakmai bizottság előtti meghallgatásán készült jegyzőkönyv titkosítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik