Már 1995-ben elkezdődött „valami”: Pitti Zoltán, az APEH akkori elnöke próbálkozott „néminemű” egységesítéssel adó- és vámügyekben – konkrétan az e körbe eső tartozások behajtására, végrehajtására vonatkozóan -, tervei azonban még a pénzügyi tárca szakértői körében sem arattak osztatlan sikert. Felmerült az is: valamennyi meglévő szervezettől függetlenül alakuljon egy új intézmény, azzal a feladattal, hogy megkeresés alapján beszedjen minden köztartozást. Az elképzelések egyrészt sokak érdekét sértették, másrészt a gyakorlati megvalósítás is számtalan előre látható problémába ütközött volna. Arról nem is beszélve, hogy a szakértőkön kívül a politikusokat nem nagyon izgatta a feladat. Így a javaslat egy időre feledésbe merült, hogy azután 1997-ben újra felerősödjenek a köztartozások egységes kezelését szorgalmazó hangok. Akkor azonban már nem az adók és a vámok, hanem az adók és a járulékok együttese került terítékre. A sok sebből vérző tb ugyan igyekezett védeni saját pozícióit, ám az események már akkor elsodorták: az adózás rendjéről szóló törvény 1998. január elsejei hatállyal rögzítette, hogy a tb-szervek is adóhatóságként funkcionálnak. Ezen időponttól már az is egyértelművé vált, hogy járulékügyekben is ezen törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, kivéve, ha a járulékokról szóló valamely törvény szabályozza az adott kérdést. Tehát valami már az előző kormány idején megkezdődött, az igazi áttörést azonban ezen a fronton az 1998 májusában hatalomra került új kabinet hozta meg. –
- 14:38 Ha ilyen szalámit vett a Lidlben, ne fogyassza el
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 14:00 Árstopot vezettek be a mohácsi csata előtt
- 13:42 Joga Bonito – libabőrös lesz az ember Henry és Ibrahimović trükkjeitől, amiket szakértés közben bemutattak
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
- 13:37 Cristiano Ronaldo azt ígérte, sok örömet okoznak a portugál szurkolóknak
- 13:24 Nagy Ervin szerint négymilliárdja van a filmszakmának, megmentenék az elkaszált inkubátoros győzteseket is
- 12:55 Nem akármilyen ruhában mutatta meg a foci vb-n gömbölyödő terheshasát Palvin Barbara
- 12:37 Nagyvárosi élet a Dunán – folyami uszodák és hidroplánok Budapesten
- 12:34 Katalin, a stílusikon, Vilmos lóháton, nagyra nőtt gyerekek – képeken a királyi család legfontosabb ünnepsége
- 12:13 David Beckham is csillagot kapott Hollywoodban, felhördült miatta az internet népe
- 12:06 Bár Wesley, az utolsó mohikán kiesett, csak összeáll Brazíliának a futball abrakadabrája
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 11:22 Fideszesek a Kongresszusi Központnál – galéria
- 06:26 „Hiányzott a rendes, harapós ütem” – Kalapács József nem volt maradéktalanul elégedett a Metallica Pokolgép-feldolgozásával
- 07:54 163 milliós kártérítést kell fizetnie Bródy János fiának
- 08:56 „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt” – Orbán röpirattal hangol a pártkongresszusra
- 11:26 Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőit
- 11:48 Szivárványba borította ezt az őrült, szépséges világot – David Hockney élete képekben és a képein
- 06:56 Trump bejelentette Niño Guerrero megölését, aki börtönbandából épített nemzetközi bűnszervezetet
- 10:06 Magyar kamionos szenvedett halálos balesetet Csehországban
- 06:55 Orbán Viktort ma ismét pártelnökké választhatja a Fidesz
- 06:06 Foci-vb: meglopták az angol válogatottat, nyomoz a rendőrség
- 13:37 Kikerült a kormány honlapjára, hogy Orbánék milyen döntéseket hoztak a vitnyédi menekülttábor létesítésére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
