Foci

A szerb rajongók sem feledik Albert Flóriánt

A szerb hírügynökségek azonnal átvették és leközölték az Albert Flórián hétfői haláláról szóló budapesti hírt.

A Tanjug hírügynökség “az 1960-as évek egyik kiemelkedő magyar labdarúgójaként” jellemezte Albert Flóriánt, megemlítve, hogy a múlt héten szívműtétet hajtottak rajta végre. Pályafutását méltatva a szerbiai médiumok hangsúlyozták, hogy 537-szer lépett pályára a Ferencváros színeiben, és ez idő alatt 383 gólt szerzett klubcsapatának.

Megemlítették róla, hogy 75 alkalommal játszott a magyar válogatottban, és 31 gólt szerzett. “Albert Flórián részt vett az 1962-es és 1966-os világbajnokságokon, és tagja volt annak a magyar válogatottnak, amely az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett” – írta a Tanjug.

A szerb internetes honlapok tömören méltatták a válogatott magyar labdarúgó teljesítményét, nem hagyva ki azt az információt sem, hogy 1967-ben Albert Flóriáné lett az Aranylabda. Az ottani futballrajongók még élénken emlékeznek “az egyik legnagyobb magyar labdarúgóra, aki ragyogó teljesítményt nyújtott az 1966-os angliai világbajnokságon, amikor csapata 3-1-re verte Brazíliát, kiütve ezzel a további versengésből”.

“Albert Flórián az 1960-as évek egyik legjobb labdarúgója, és mindenképpen az egyik utolsó nagy magyar futball-legenda volt” – olvasható a B92-es szerb hírügynökség honlapján, azt is kiemelve, hogy Dragan Dzajiccsal, a szerbek nagy játékosával “Albert rendkívül veszélyes kettőst alkotott a világválogatottban”.

“Elegánsan, finoman és hatékonyan cselezett, ebben is egyedülálló sportoló volt” – így emlékezett Albert Flóriánra az egyik internetes honlap olvasója. Az egyik hozzászóló azt is megjegyezte, hogy “kiválóan beszélt szerbül, merthogy édesanyja szerb nemzetiségű volt”. Ez a megjegyzés azonban nem teljesen helytálló, mert ugyan Albert valóban anyanyelvi szinten beszélt szerbül, de édesanyja – amint ez a Sportmúzeum honlapján is olvasható – sokác volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik