Belföld

Legyőzte az MSZP-t a Kétfarkú Kutya Párt

kétfarkú (kétfarkú)
kétfarkú (kétfarkú)

Véget ért az idei Goldenblog, a közélet kategóriában az Átlátszó nyert. Soha ennyien nem szavaztak még a versenyen, ami nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy az MSZP és a Kétfarkú Kutya Párt is nyíltan beszállt a kampányba. A Kétfarkú az Átlátszót, az MSZP az Egyenlítő TV-t támogatta. Utóbbi a második helyet szerezte meg.

Afféle előválasztási kampánnyá nőtt idén a Goldenblog, legalábbis a közélet kategóriában. Kezdetben úgy tűnt, hogy a 2013-as verseny is a szokásos sémákat követi: kapunk az arcunkba néhány felhívást a Facebookon, aztán valaki csendben megnyeri a díjat. Nem így lett.

Igazán élessé, és a széles közönség számára is érdekessé akkor vált a verseny, amikor az Átlátszó oktatás blog felhívta az Index figyelmét az Egyenlítő TV nyilvános levelezőlistájára, amelyből kiderült: a blog szerkesztésébe több MSZP-s is beleszól(t). Így tett Török Zsolt, az MSZP szóvivője, valamint Oroszvári Péter, a párt ifjúsági tagozatának egykori elnökhelyettese. Utóbbi egészen sokszor adott instrukciókat a bloghoz.

Az Egyenlítő TV a cikkekre reagálva közölte: “A nyilvánosságra hozott emaileknek semmilyen relevanciája nem volt, a témával foglalkozó cikkek kommentjeiből is kiderül, hogy a “nagy leleplezés” tulajdonképpen semmiről nem rántotta le a leplet. Így viszont teljesen értelmetlenül (sic!) állunk a céltalan, ártó szándékú, acsarkodó blogbejegyzések és kommentek előtt.”

Eljegyzés, dráma!

A kampány ezután egészen furcsa fordulatot vett: az Egyenlítő TV fizetett hirdetéseket vetett be (amit egyébként nem tilt a versenyszabályzat), majd pedig magát az MSZP-t is belevonta versengésbe. A párt a saját Facebookján kampányolt az Egyenlítő TV-nek, az utolsó nap például egy ilyen szöveggel:

Az Egyenlítő TV-t promózta emellett Szanyi Tibor is, így:

„Barátaim! Ma még megmutathatjátok a Fidesznek, hogy az internet a miénk. :) Szavazzatok ide kattintva a balos Egyenlítő TV blogra: http://goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=4391 A vége egy hajszálon fog múlni, úgyhogy hozhattok még egy embert ma estig. :)”

Amikor a Kétfarkú beindul

Nagyjából az MSZP-vel egyidőben a Kétfarkú Kutya Párt is megjelent a kampányban, ők az Átlátszó mellett és az MSZP ellen léptek fel.

„esküszöm, h még 6 óra és abbahagyom:))
de még mindig alig vezetünk a szocik ellen, hogy lesz így jövőre kétharmadunk?
Éjfélig lehet szavazni, szavazzatok az átlátszóra!”

Az Átlátszó mellett egyébként még a legelején az LMP-s Vágó Gábor is kampányolt, maga a párt nem folyt bele a versenybe. Aztán megjöttek a blogok is: az Átlátszó mellé állt a Goldenblogon szintén induló Kettős Mérce, a Vastagbőr (ami annyira nem meglepő, mivel ők is részt vesznek az Átlátszó blog szerkesztésében), az Átlátszó Oktatás, a K-Monitor, a Hírcsárda, hogy csak néhányat említsünk.

Az Egyenlítő TV közben két újságban, a Népszava online-ban, és a Stop.hu-n népszerűsítette magát, emellett Németh Gábor megígérte, hogy eljegyzi a barátnőjét, ha nyernek.

De miért pózol rendőrruhában az Átlátszó főszerkesztője?

Az Egyenlítő át is vette egy rövid időre a vezetést az utolsó nap, és még bevetették a „jócsaj dolgozik nálunk, szavazz ránk” című képet, az Átlátszó pedig ezzel a fotóval kompenzált.

Nyertek.

És hogy miért is ilyen fontos ez? Erről bővebben az Átlátszó Oktatás (ami nem azonos az Átlátszóval) elemzésében.

(A cikkíró az Átlátszó egyik szerzője)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik