Belföld

A Magyar Gárda alapítására emlékeztek

magyar gárda (magyar gárda)
magyar gárda (magyar gárda)

A bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői vasárnap délután Budapesten. A Hősök terén körülbelül harminc új tag tett esküt.

A mintegy százötven megemlékező rendőri felvezetéssel indult el a Kodály köröndtől az Andrássy úton a Hősök teréig. A menet élén az úgynevezett Gárda Motorosok haladtak, őket zászlóvivők követték, akik egy-egy nagy méretű nemzeti színű, illetve Árpád-sávos és székely zászlót tartottak.

A megjelent utódszervezetek tagjai zárt alakzatban sorakoztak fel a téren, mindannyian saját szervezetük egyenöltözékében, amelyek közül volt olyan is, amelyik a betiltott Magyar Gárda ruházatára hasonlított. A tér távolabbi részén, félkörben pár száz érdeklődő és szimpatizáns sorakozott fel. Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő felszólalásában fura helyzetnek nevezte, hogy az “ünnepelt” jelen van, de a “szülők és nagyszülők”, vagyis a Jobbik nincs. Egykori pártjáról beszélve azt mondta, ez a Jobbik már nem az, mint amelyik hat éve létrehozta a Magyar Gárdát.

A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Budaházy György – akivel szemben terrorcselekmények vádjával elsőfokú büntetőper zajlik a Fővárosi Törvényszéken – élőben jelentkezett be az interneten keresztül. Egyebek között azt mondta, el tudna képzelni egy szélesebb nemzeti összefogást egy rendszerváltásért. Hozzátette: ennek során vissza kellene térni azokhoz a hagyományokhoz, amelyek alapján évszázadokon keresztül sikeresen működött a magyar nemzet.

Több felszólaló is kifogásolta, hogy kevesen jelentek meg, miként azt is, hogy a Jobbik nem képviseltette magát. Az MTI tudósítói a demonstráció alatt sem ellentüntetőket, sem rendőri intézkedést nem láttak. Az esemény végén körülbelül harmincan esküt tettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik