Az euró 1999. január elsejei bevezetése óta először pendítette meg az Európai Központi Bank (ECB), hogy a közeljövőben megemeli a közös európai pénz irányadó kamatait. Az ECB legutóbb az idén áprilisban változtatta a zóna valutájának refinanszírozási kamatlábát, 3,0 százalékról 2,5 százalékra mérsékelve a rátát. Wim Duisenberg, a jegybankok jegybankjának elnöke, az ECB igazgatótanácsának ülését követően utalt arra, hogy az árakra nehezedő legkisebb nyomást is megkülönböztetett figyelemmel kísérik majd, és nem zárta ki a monetáris politika szigorításának lehetőségét. A kamatemelésre elsősorban az adhat okot, hogy az euró árfolyama a bevezetést követő rövid időszakot követően tendenciózusan csökken, és immár csak egy hajszál választja el az 1:1-es dollárparitástól. Az inflációs nyomás ugyanakkor meg sem közelíti az ECB által kritikusnak mondott 2 százalékos limitet: az Eurostat legfrissebb kimutatása szerint a májusi árszínvonal-emelkedés üteme az euró-zónában mindössze 1 százalék volt. Megfigyelők szerint az év második felében sem várható jelentősebb drágulás, kivéve az energiaárak növekedését. A találgatásokkal szemben tény, hogy a kamatemelésre vonatkozó óvatos utalás rövid távon némi lökést adott az európai pénz árfolyamának, a kurzus átmenetileg 1,020 dollárról 1,024 dollárra emelkedett. –
- 07:30 James Franco közel egy évtized után nagy hollywoodi filmben szerepel: az új Rambóban
- 07:19 Zivatarok, erős szél ronthatják el a vasárnapot
- 07:03 „Előfordult jó párszor, hogy majd összecsináltam magam, de mész, mert menni kell” – P. Tamás négy éve szolgál önkéntesként az ukrán fronton
- 06:42 Gyalogosok közé hajtott egy autó Olaszországban, majd kést rántott a vezetője
- 06:29 Ebolajárvány: nemzetközi vészhelyzetet hirdetett a WHO
- 05:57 Egy éve ilyenkor: arra ért haza a nyugdíjas pár, hogy elkezdték körbeépíteni a házukat
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 03:33 Harc a túlélésért: még kilenc csapat veszélyben van a topligák legkiélezettebb kiesés elleni küzdelmében
- 22:32 Xabi Alonso újra munkába állhat, vergődő Premier League-csapatnál nevezhetik ki
- 22:01 Elek Gábor a vesztes elődöntő után: Olyan hibáink voltak, melyeket nem szabad elkövetni
- 21:36 L. Ritók Nóra: Kaptam egy telefonhívást egy titkos számról, és közölték, hogy az Alkotmányvédelmi Hivataltól vannak
- 21:22 Robbie Keane az elbukott bajnoki arany után a jövőjéről és a kormányváltásról is beszélt
- 20:55 A nap hírei - 2026. 05. 16.
- 20:49 A meccs után a játékosok még pezsgővel locsolták, mégis távozik a DVSC vezetőedzője
- 07:00 Milliós négyzetméterárakon lehet büfét venni Siófokon
- 19:19 „Itt vagyok a papámnál, és hallottam, hogy elesett” – 11 éves fiú mentette meg a nagyapja életét
- 16:40 Novák Katalint is meghívták volna egy cseh konferenciára, de Babiš meggondolta magát a kegyelmi botrány miatt
- 19:40 Az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 17:25 Tanács Zoltán elmagyarázta, hogy miért mondják fel Krauszék 262 milliárdos szerződését
- 20:10 Megszűnik a Fidesz szócsöveként számontartott Győr+ Hetilap
- 17:55 Meghalt az egyik Maldív-szigeteki katona, aki az eltűnt olasz turisták után kutatott
- 17:17 A polgári engedetlenség miatt kirúgott pedagógusok: Lannert Judit bejelentése hatalmas elégtétel
- 05:30 10 kérdés, amivel megtudhatod, mennyire ismered az Országház titkait
- 16:52 Trónfosztás az NB I-ben: az ETO lett a bajnok, megszakadt a Fradi hétéves győzelmi sorozata
- 13:33 Magyar Péter elfogadja, hogy Orbán egy gyermekotthonnak ajánlja fel a végkielégítését, de az utalást elintézik, „nehogy eltűnjön valahol útközben”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
