Elemzők szerint nem valószínű, hogy a TVK az idén a tavalyit lényegesen meghaladó adózott eredményt érjen el. A vegyipari ciklus egyértelmű javulása csak az év végére, vagy a jövő év elejére várható. Ekkorra válik világossá az is, hogy a műanyagipari divízió és azon belül a külföldi leányvállalatok milyen mértékben képesek hozzájárulni a TVK-csoport eredményéhez, illetve stabilizálni azt. Ez utóbbi a részvény tőzsdei megítélését is képes befolyásolni, hiszen a piac a TVK-t még mindig – joggal – ciklikus petrolkémiai cégként értékeli, annak megfelelő alacsony P/E-értékkel (árfolyam/egy részvényre jutó eredmény). Az a tény, hogy korábban számos elemző fenntartásokkal fogadta a pénzügyi befektetőként megjelenő Croesus Magyarországon ma még szokatlanul aktív részvételét a társaság irányításában, egy ideig szintén bizonytalanságot okozhat az árfolyammal kapcsolatban. Csakúgy, mint a társaság tulajdonában lévő 10 százaléknyi saját részvény sorsa, amely csomagot legkésőbb ez év decemberében el kell adni. Az elemzők által az idei évre 7,5 és 14 milliárd forint közé várt csoportszintű nettó eredmény átlagával számolva 450 forint körüli egy részvényre jutó eredmény adódik, ami a 2700 forintnyi tőzsdei árral 6-os – a piaci átlagnál alacsonyabb – P/E-értéket jelent. Érdemes megjegyezni, hogy a társaság egy részvényre jutó eszközértéke, azaz saját vagyona a tőzsdei árnál magasabban, 3100 forint körül van, ami a likvidebb papírok között egyedülálló a pesti börzén. –
- 09:16 Kötelező pszichiátriai kezelésre utalták a párizsi metróban késelő férfit
- 09:10 Hadházy közzétette a zalaegerszegi kórházi szakdolgozók Pintér Sándornak írt levelét
- 09:00 Bunyin mondja: Az emberiség története mindenekelőtt az emberi vérontások története
- 08:52 Egymillió dollárt hajtana be a Kennedy Center az előadón, aki Donald Trump miatt mondta le a szentesti koncertjét
- 08:42 Luke Littler kipofozta a vébéről a darts egyik legidegesítőbb játékosát
- 08:26 Miért nem közöltük az ötöslottó nyerőszámait?
- 07:58 Ember Márk és Puskás-Dallos Peti vezetik az RTL szilveszteri híradóját
- 07:56 Vándorló ördögűző lehetett Jézus
- 07:45 Hasznos tanácsok kutyásoknak szilveszter éjszakára
- 07:34 Dermesztő AI-videóval jelentette be a TV2, milyen műsoraik futnak majd jövőre
- 07:25 Molnár Áron Tóth Gabit parodizálva nevezte „kis öreg gengszternek” Pintér Sándort egy új videójában
- 07:23 Teának álcázott metamfetaminnal próbált átjutni a reptéri ellenőrzésen egy nő Sydney-ben
- 06:56 „Hol máshol lehetne nekünk egy városközponti, medencés villánk 25 millió forintért?” – egy magyar család kalandjai Latin-Amerikában
- 06:54 „Miért érezzük ugyanazt a haragot újra és újra?” – elégedetlenek a családok a dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálásával
- 06:41 Jamie Lee Curtis hálás, amiért nem ő kapta meg a főszerepet az eredeti Ördögűzőben
- 22:04 Búcsúzik Budapesttől az utolsó két 412-es Ikarus, egyikük szombaton az Örs vezér terén szomorkodott
- 06:41 Jamie Lee Curtis hálás, amiért nem ő kapta meg a főszerepet az eredeti Ördögűzőben
- 03:20 Női kézi: a Fradi megválik olimpiai bajnokától
- 05:52 Szeles-fagyos időnk lesz vasárnap
- 07:56 Vándorló ördögűző lehetett Jézus
- 20:35 Bardóczky Kornél: Lassítás nélkül, frontálisan jött belém
- 20:21 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 27.
- 05:58 92 évesen lett bajnok a népszerű verekedős videójátékban
- 19:52 „Az Árulókban igazából az tetszett, hogy nagyon kemény” – évzáró Péterfy Borival
- 04:10 Ezek voltak a világ első mozifilmjei
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
