A német pénzügyminiszter összeütközött a vállalatokkal és veszített. A társasági adóra vonatkozó javaslatai nyomán kibontakozó tiltakozás lett bukásának közvetlen oka. Ám ez csak az utolsó csepp volt a pohárban. Oskar Lafontaine már hivatalba lépése után összeütközésbe került az Európai Központi Bank vezérkarával, amikor a német konjunktúra élénkítésére az euró rövid távú kamatlábának csökkentését javasolta. Ezt megelőzően az euró születésének pillanatában konfrontálódott már jószerével az egész nemzetközi pénzügyi rendszer elitjével (élén az amerikai Fed hatalmasságaival) a dollár, az euró és a jen egymás közötti árfolyam-szabályozásának vereségre ítélt gondolatával. Ezen túlmenően van az ügynek egy mélyebb vonulata is, amelyet az jelez, hogy Lafontaine a kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) elnöki posztjáról is lemondott. Ez a tradicionális szociáldemokrata értékrend és harci módszerek visszahúzódását jelenti a globalizáció korának új típusú kihívásaival szemben. Személyileg ez a “Schröder-vonal” abszolút győzelmét jelenti. Intézményesen pedig a szakszervezeti lobby gyengülését és azt, hogy a német szociáldemokraták is rálépnek arra az útra, amelyet legmarkánsabban az angol “New Labour” és személyében Tony Blair brit miniszterelnök politikája jelölt ki. Nem véletlen, hogy az utóbbi hetekben gyengélkedő euró árfolyama nyomban megerősödött a New York-i tőzsdén.
- 18:12 Orbán Balázs bénázott, vagy előkészíti a mestertervet, Magyarország átterelését az oroszok alá?
- 18:05 A God of War Ragnarök PC-n is kihagyhatatlan
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 17:32 Halálra kaszabolták a Pilisben Gertrúd királynét
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 17:21 Az Atléticó lefújta a félidőre tervezett koncertet, miután kiderült, hogy az énekesnő Real-szurkoló
- 17:20 Házasodna a gazda: Vivien megkapta a levelet, amit Attila írt neki a távozása előtt
- 17:03 A Nébih nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 16:21 Gyurcsány Ferenc szerint megbékélésre és együttműködésre van szükség az ellenzéki oldalon
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 16:11 A kormány 800 milliárd forintos hitelt kért vasútfejlesztésre az Európai Beruházási Banktól
- 16:10 Egykori náci gyűjtőtáborban rendeztek holokausztról szóló képregény-kiállítást Belgiumban
- 15:59 Nem szerepelnek jól a magyar városok, ha a levegőminőségről van szó
- 06:46 Nemzetgazdaság: Orbán Viktor újabb beruházást emelt ki
- 08:02 Aláírásgyűjtés indult a 21-es főút zenélő útszakasza ellen, hangos a Nélküled
- 11:09 „Az én fiam megint elkezdte a hasát csapkodni” – kihúzták az autista gyerekek lába alól a talajt
- 07:32 Orbán Viktor: Ha megint harcolni kell a hazáért, Orbán Balázs ott lesz velünk a Corvin közben
- 11:21 Megkéselte a párját, majd felakasztotta magát egy férfi Kecskeméten
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 06:30 Annyira részeg volt, hogy véletlenül felvett 5 millió forintnyi kölcsönt
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
- 12:23 A Facebookon terjed egy kis útmutató a visszaváltó automaták átveréséhez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!