Belföld

Beszántják a tankönyvpiacot

Megszavazták a tankönyvpiac államosítását. Hoffmann Rózsa szerint jobb lesz így, a tankönyvesek azonban azt mondják, perelni fognak.

A parlament keddi döntésével állami feladatként határozta meg a tankönyvellátást, így évfolyamonként két tankönyvből lehet választani. A döntéssel 2014. január 1-jén megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás. Hiába kért önmérsékletet a tankönyvpiac államosítása ellen tiltakozó ellenzéktől az oktatási bizottság elnöke, Pokorni Zoltán, a kormánypárti többség elvetette az általa javasolt módosítókat.

A köznevelési államtitkár szerint így jobb lesz, és akár nőhet is a tankönyvek száma egy-egy évfolyam és tantárgy esetében. Emellett a pedagógusok továbbra is szabadon megválaszthatják segédeszközeiket.

Bajnai Gordonék az államfő vétóját kérik. A döntés komoly érvágást jelent a hazai tankönyvpiac szereplőinek. A kiadók azt mondják, perelni fognak. A nyomdák pedig attól tartanak, hogy kiszorulnak a piacról.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik