Foci

Ötvennyolc éve vertük 6-3-ra Angliát

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepeljük november 25-én, az Aranycsapat legendás angliai győzelmének tiszteletére.

„Anglia a magyar csapattal játszott mérkőzésen elvesztette sok évtizedes hazai veretlenségét. Az angol válogatottat szilárd angol talajon idegen hódító, az olimpiai bajnokcsapat győzte le, amely most rendkívül értékes sikerrel tér vissza hazájába. Százezer néző látta az ‘istenek’ alkonyát. A magyarok történelmet írtak azzal, hogy földön, levegőben és taktikában egyaránt megverték Angliát” – ezzel az értékeléssel jelent meg a The Times másnapi száma.

A Daily Mirror a világ legjobb csapatának nevezte a magyar válogatottat, és nem is tévedtek angol kollégáink. Az Aranycsapat a fénykorát élte, egy évvel a Helsinki olimpia megnyerése után és a balul elsülő berni világbajnoki döntő előtt jártunk.

A meccs rövid összefoglalója:

Az angol válogatottat annak 1872 óta íródó történelme során senki sem győzte le 1953. november 25-ig. Nem is hitték volna, hogy ez bekövetkezik, hiszen közvetlenül előtte a mieink „csak” 2-2-es döntetlent játszottak a svédekkel a Népstadionban. Érdekesség, hogy Sebes Gusztáv, a mieink szövetségi kapitánya félve kötötte le a meccset, aggódott a végeredmény miatt.

Már az első percben vezettünk, és szinte felfoghatatlan, hogy a meccs 57. perce után már nem született gól.

Hazai reakciók

A magyar válogatottat a Keleti-pályaudvaron ujjongó tömeg fogadta, és a tömegben „megbújt” bizonyos Kristóf István, a munkásmozgalom résztvevője, szakszervezeti vezető, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja is. Ő hivatalosan üdvözölte a fiúkat.

A lapok érthetően agyondicsérték a csapatot, szocialista brigádok vették fel a csapat játékosainak a nevét (még Zelk Zoltán is verset írt a csapathoz). A másnapi Szabad Nép címlapjára a diósgyőri Lenin kohászat kiváló eredménye, valamint egy esztergályos csúcsteljesítménye került, viszont egy egész oldalban beszámoltak a meccsről – az utolsó oldalon.

Hobo Blues Band: Aranycsapat – Londoni diadal:

„Sikerült. A magyar nemzeti válogatott beváltotta a hozzá fűzött reményeket, megfelelt dolgozó népünk szeretettel teli bizalmának: labdarúgóink 6:3 arányú nagyszerű győzelemmel megsemmisítették a kilenc évtizede eredménytelenül ostromolt angol hazai veretlenséget. Labdarúgóink új győzelme újabb dicsőséges állomása annak a sikerekkel teli útnak, amelyen a felszabadulás óta, az egész világ elismerését kivívva, a magyar sport haladt” – szólt a Szabad Nép a cseppet sem szabad néphez.

A legendás mérkőzés statisztikája
Anglia – Magyarország 3-6 (2-4)
Wembley-stadion, 105 000 néző Vezette: Leo Horn (J. Bronkhorst, K Schipper) – hollandok
Anglia: Gil Merrick – Alfred Ramsey, Harry Johnston, William Eckersley – Robert Wright, James Dickinson – Stanley Matthews, Ernie Taylor, Stanley Mortensen, Jackey Sewell, George Robb. Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom.
Magyarország: Grosics Gyula (Gellér Sándor, 78. percben) – Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Zakariás József – Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
Gólszerzők: Hidegkuti az 1., Sewell a 14., Hidegkuti a 22., Puskás a 25., Puskás a 29., Mortensen a 38., Bozsik az 50., Hidegkuti az 53., Ramsey (11-esből) az 57. percben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik