Újraszabályozták az Oroszországban befagyott hitelek kezelésére az elmúlt évben kialakított kötvénycserés konstrukció néhány elemét. Mint azt a központi bank e hét elején bejelentette, áprilistól havonta négy alkalommal, egyenként 50 millió dolláros kötvényaukciók során tehetik pénzzé – azaz cserélhetik be – a befektetők befagyott orosz állampapírjaikat, majd az új kötvényekkel orosz bankokban vehetnek vállalati részvényeket, értékpapírokat. Ezek azonnal forgalomképesekké válnak, s ha gazdájuk valóban talál vevőt rájuk, akkor rögvest eladhatók, és a dollárra átváltott ellenérték kivihető az országból. (A kötvényeket – igen kedvezőtlen feltételekkel – eddig is beválthatták a befektetők, de a kapott pénzt, az érvényes orosz devizatörvények szerint egy évig számlán kellett tartaniuk, hogy utána dollárban hazautalhassák az ellenértékét.)
E gesztus nyilvánvalóan üzenet az IMF-nek is, amelynek meggyőzésére e héten újabb kísérletet tesz az orosz kormányfő és kísérete Washingtonban. A Valutaalap szakértői úgy távoztak utolsó tárgyalásuk után az orosz fővárosból, hogy még csak meg sem említették a Moszkva számára beszüntetett hitelnyújtás újraindításának esélyét; a hivatalos körök mindenesetre reménykednek a mostani megbeszélések sikerében.
„Az orosz állam az elmúlt hat hónapban 5 milliárd dollárt fordított küladósságai törlesztésére” – jelentette ki a moszkvai kormány pénzügyminisztere. Zadornov kiemelte, hogy az adósságszolgálat – akárcsak a belső kötelezettségek fizetése – külföldi hitelfelvétel nélkül valósult meg. Szavai szerint az elmúlt fél évben 5-7 milliárd rubel (csaknem 250 millió dollár) belső államadósságot is törlesztettek. Oroszország küladóssága közel 150 milliárd dollár, s ebből valamivel több mint 90 milliárd a Szovjetuniótól örökölt kötelezettség (Figyelő, 1999/5. szám). Moszkvának, miközben a jegybank aktuális devizatartaléka 11,4 milliárd dollár, az idén 17,5 milliárd dollárnyi kamat- és tőketörlesztést kellene átutalnia külföldi hitelezőinek. Ennek valószínűleg csak a felére lesz képes, s arra is csak akkor – hangoztatta a pénzügyminiszter -, ha számíthat a nemzetközi pénzintézetek támogatására.
