Belföld

Röpködnek a milliós prémiumok

forint (forint, )
forint (forint, )

Nemcsak az állami, hanem az önkormányzati cégeknél is milliós prémiumokat osztanak. Az egyik csepeli cég vezetője például 6 millió forintot vehetett fel. A polgármester szerint a szerződése alapján járt neki. Hasonló a helyzet a fővárosi cégeknél is. A BKK vezetőjének, Vitézy Dávidnak nagyjából ugyanekkora prémiumot szavaztak meg a nyáron.

A fővárosban ahány kerület, annyiféleképpen osztanak jutalmat. Rákospalotán például a városfejlesztéssel foglalkozó cég vezetője csaknem 5 millió forintot kapott. Kispesten pedig a köztisztaságért is felelős kft. vezetőjét díjazták 1,6 millióval. Pokorni Zoltán kerülete, a XII. csak azt árulta el, hogy mennyi prémiumot fizettek ki, de azt már nem mondták meg, hogy kinek.

A ritka kivételek egyike a zuglói, vagy a belvárosi önkormányzat, ahol idén nem osztottak pluszpénzt. És van néhány olyan kerület is, ahol titkolják az adatokat.

A főpolgármester most arra szólította fel a cégvezetőket, hogy a két millió forint feletti részt ne vegyék fel a jutalmukból. Ahogy az államiaknak is, vissza kell adniuk. Emellett Orbán Viktor soron kívüli jelentést kért a milliós prémiumokról Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik