Belföld

Visszaveszik a milliós jutalmak egy részét

forint (forint, )
forint (forint, )

Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét.

A kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit – a jogi helyzettől függetlenül – az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére – közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.

Közleményükben emlékeztettek, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján az egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt – tájékoztatott az információs központ.

A Hír24 is beszámolt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője. A legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatója tehetett zsebre.

Fordítsák jótékony célra

Orbán Viktor soron kívüli jelentést kért a milliós prémiumokról Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől a mai kormányülésre.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is megszólalt az ügyben. Azt mondta, nem tartja helyesnek az állami cégvezetők prémiumait. Arra a felvetésre, hogy szerinte ezt vissza kellene-e fizetniük az érintetteknek, úgy válaszolt: „Vagy fordítsák jótékonysági célra.”

A Fidesz kommunikációs igazgatója is Kósa Lajossal ért egyet. Kocsis Máté szerint az érintett állami cégvezetők eleve fel se vegyék milliós jutalmaikat. Ha már felvették, fordítsák jótékony célra. “A Fidesz egyáltalán nem tartja helyesnek az állami cégvezetők milliós jutalmait, és mindenki biztos lehet abban, a miniszterelnök mindent meg fog tenni azért, hogy ezeket a jutalmakat ne fizessék ki” – ígérte a politikus.

A jutalmakat az ellenzék is kifogásolta. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja közölte, pártja azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik