Belföld

Tavasziasan kezdődik az év

2013 két utolsó napján, majd 2014 első hetében továbbra is az évszakhoz képest enyhe időre számíthatunk.

Hétfőn kezdetben nyugaton, napközben pedig a középső tájakon fordulhat elő kisebb eső. Békés és Hajdú-Bihar megyére citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd miatt. Az északira forduló szél főként a Dunántúlon és keleten, északkeleten megélénkülhet. A hajnali 0-6 fok után, délután 4-10 fok várható.

Szilveszter napján jobbára erősen felhős, helyenként tartósabban párás, ködös időre van kilátás. Legfeljebb helyenként fordulhat elő szitálás, a légmozgás gyenge marad. Hajnalban -1 és +3, délután 3 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán mind az időjárás jellegét, mind a várható hőmérsékletet tekintve a keddihez teljesen hasonló idő várható.

Az új év első napjaiban délnyugati áramlással továbbra is enyhe levegő érkezik fölénk, így főként pénteken kisebb eső is kialakulhat az ország területén. A hőmérséklet csúcsértéke 3 és 10 fok között alakul.

A Hír24-nek nyilatkozó meteorológus szerint meglesz még a böjtje a karácsony óta tartó tavaszias időnek: január második felére azért megjön a hidegebb, télies időjárás.

Olvasói sztorik