Gazdaság

DAIMLERCHRYSLER – Autóözön

A világ autóiparának eddigi egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – fejlesztési tervét kívánja megvalósítani az elkövetkező öt évben a német-amerikai DaimlerChrysler autógyár. Mint azt a frankfurti autószalonon Jürgen Schrempp és Bob Eaton társelnökök bejelentették, a 46 milliárd eurós program keretében a világ ötödik számú autógyártója 2004-ig nem kevesebb mint 64 új személyautó- és haszongépjármű-modellt kíván piacra dobni.

A csoporthoz tartozó valamennyi márka – Mercedes-Benz, Chrysler, Jeep, Dodge, Plymouth és Smart – számos új családtaggal fog gazdagodni. A vállalat mindeközben arra törekszik, hogy továbbra is fenntartsa az egyes márkák markáns különbségét, viszont a fejlesztések során növelni akarja a több modellben is használható, ezáltal takarékosabban gyártható részegységek arányát.

Mint az elnökök hangsúlyozták, a Daimler-Benz és Chrysler tavalyi egyesülésénél a termelésnövelés előmozdítása volt az egyik fő motiváció, és a mostani program csak ezt konkretizálja. Arról egyelőre nem beszéltek, hogy a fejlesztési beruházások mennyi idő alatt térülhetnek meg, de elárulták, hogy a csoport legtöbb részlegénél a minimum 12 százalékos tőkemegtérülési ráta elérését szabták meg.

A bejelentés épp jókor jött, mivel az előző napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a DaimlerChrysler nem tudja maradéktalanul teljesíteni ez évi pénzügyi céljait, mindenekelőtt azért, mert a kétüléses Smart miniautóból augusztus végéig csak 70 ezer darabot értékesítettek, így az idei 140 ezres eladási terv aligha fog valóra válni. Schrempp és Eaton ezzel szemben azt hangoztatták, hogy a tavalyi 131,8 milliárd euró után 1999-ben – az első nyolc hónap trendjét alapul véve – az eredetileg előirányzott 140 helyett 146 milliárd eurós árbevételre van kilátás, a nyereség pedig előreláthatólag a forgalomnál nagyobb mértékben fog növekedni. Kiemelték azt is, hogy a tervezett 1,4 milliárd euró helyett az idén várhatóan 1,5 milliárd eurós költségmegtakarítás származik a fúzióból.

A cég új stratégiája az információk szerint az A osztályra, a különböző Java-modellekre és a Smartra épül. Az utóbbiból – a kétüléses változat iránti, vártnál lanyhább keresletet látva négyüléses verziót is terveznek a PSA Peugeot Citroënnel együttműködve. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik