Foci

Kispesten látnák szívesen a Puskás-hagyatékot

A legismertebb magyar hagyatéka hazakerült Spanyolországból, Felcsútra. A Facebookon tiltakoznak a helyszín miatt.

Ahogyan arról beszámoltunk, kedden sajtótájékoztató keretében jelentették be a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, hogy a névadó futballistalegenda hagyatéka hazakerült Magyarországra.

A család 2009-ben döntött arról, hogy az emléktárgyak, relikviák, felbecsülhetetlen értékű tárgyak, trófeák hazánkba kerüljenek. Puskás Ferencné a spanyolországi anyagot kiegészítendő minden olyan további relikviát felajánlott a Puskás Akadémiának, amelyet mostanáig budai lakásában őrzött.

„A férjem pályafutásának kincseit évtizedekig bérelt raktárakban, banktrezorokban őriztük vagy hurcoltuk magunkkal a világ körül” – mondta Puskás Ferencné a keddi bejelentés alkalmával. “Túl nagy felelősség volna mindezt egyedül kezelnem, és az unokáimtól sem várhatom, hogy tudják, melyik fél évszázados tárgy mit is jelent a futballrajongóknak.

Fontos számomra, hogy immár minden Magyarországon van, és úgy érzem, a Puskás Akadémián biztonságban és jó kezekben lesz mindaz, ami egykor az életünk volt, és aminek az átadása a megkönnyebbülés mellett persze rettentően felkavaró lelki élmény egyben.

Mindenesetre a férjem már akkor odaígérte a trófeáit a leendő futballiskolának, amikor Orbán Viktor edzője volt a parlamenti válogatottnál” – így Puskás Ferenc özvegye.

Többeknek viszont nem tetszik a helyszín, a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon csoport szerveződött, amely úgy gondolja, Puskás Ferenc hagyatékának Kispesten vagy a Puskás Ferenc Stadionban a helye. A felcsúti sajtótájékoztatón természetesen elhangzott, hogy az új Puskás Ferenc Stadiont úgy építik majd, hogy helyt kapjon benne a tervezett Puskás Múzeum, amelyben a hagyaték legértékesebb darabjai méltó helyre kerülhetnek. A sajtótájékoztatón megjelent Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok igazgatója ezt boldogan nyugtázta.

Ennek ellenére a csoport szervezője előzőleg egy blogon fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban.

Részlet egy kispesti blogból
„Eljutottunk egy pontra. Gondoljunk bele, milyen reakciókat váltana ki egy ferencvárosi szurkolóból, ha az Albert-hagyaték Újpestre kerülne, vagy egy újpestiből, ha Benének az Üllői úton találnának helyet?
Vagy manapság már az sem elképzelhetetlen, hogy Illovszky Rudolf az MTK legendájává nemesül, Hidegkutit megkapja a Debrecen, Nagymarosit a Pécs és így tovább? Mi a határ? Ez! Követeljük vissza Puskás Ferencet! Ígérjük, mi is jó gazdái leszünk, ahogy jó gazdái voltunk eddig is az emlékeinknek, a múltunknak, annak, ami kispestivé, honvédossá tett minket.
Ígérjük, mi sem feledkezünk majd el róla, ahogy nem feledjük Bozsik, Tichy vagy Kocsis Lajos emlékét sem. Mert Puskás Ferencnek Kispesten a helye” – írja a blogger.

Az egynapos Facebook-csoportnak jelenleg több mint 330 tagja van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik