Gazdaság

DCS: MAGYAR-MAGYAR SZERZŐDÉS

Megállapodást kötött a napokban az Antenna Hungária (AH) Rt. és a Magyar Posta Rt. vezetője arról, hogy milyen feltételek mellett és milyen arányban vesznek részt a majdani DCS 1800-as mobiltelefon-szolgáltató társaságban. Eszerint a tenderkiírásban szereplő – minimálisan 25 százalék plusz 1 részvényből és 1 darab szavazatelsőbbségi részvényből álló – csomagból a Postát 10 százalék, az AH Rt.-t pedig 15 százalék plusz 1 részvény illeti. A megállapodás kitér arra, hogy az érintettek miként használhatják majd az általuk közösen birtokolt szavazatelsőbbségi részvényt, s megegyeztek arról is, milyen feltételek mellett növelheti a jövőben saját pakettjét az AH. A felek az alaptőke-részüket készpénzben fizetik be. A szavazatelsőbbségi részvény jelentőségét az adja, hogy a létrejövő DCS-társaságban a magyar cégeknek vétójoguk lesz például az olyan döntő fontosságú kérdésekben, mint az alaptőke-emelés, vagy a különféle beruházások. Az AH első embere nemrégiben arról nyilatkozott, hogy cége részesedését 25 százalékra szeretné növelni (Figyelő, 1999/13. szám). A Magyar Posta vezetője egyelőre nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy a 10 százalékon fölül mekkora részesedés megszerzését tartaná kívánatosnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik