Szórakozás

Ördög Nóra a TV2-höz igazol

Az RTL Klub eddigi legmeghatározóbb női műsorvezetője 13 év után a konkurens csatornához szerződik. Ősszel már műsort fog vezetni.

A TV2 sajtóközleményben jelentette be a nagy hírt, mi szerint az őszi szezontól csapatukban köszöntik az RTL Klub egyik legismertebb arcát:

“Sok szeretettel üdvözöljük Ördög Nórát. Vele újabb, fényes csillaggal gazdagodik a TV2 egyébként is kimagasló egyéniségekből álló műsorvezetői csapata. Stratégiánk meghatározó eleme az innováció, benne az újító műsorpolitika, melynek számos eredményét láthatják a nézők ősszel. Színes és izgalmas műsorkínálatunk Ördög Nórának is sok lehetőséget jelent műsorvezetőként. TV2-es karrierjéhez sok sikert kívánunk, születendő kisgyermekéhez pedig nagyon sok örömet és boldogságot” – mondta György Bence, a TV2 program és hírigazgatója.

A második gyermekének hamarosan életet adó Ördög Nóri úgy érzi szüksége volt már a váltásra:

“Most minden tekintetben új korszak kezdődik az életemben. Nehéz döntés volt, de 13 év után úgy éreztem, szükségem van arra, hogy igazán megújulva térhessek majd vissza a képernyőre. Bár most még teljes erőbedobással a kisfiam születésére koncentrálok, nagyon várom az izgalmas kihívásokat egy új műsorban, egy új csapattal!”

Mindeközben az RTL Kub programigazgatója a comment:com-nak elárulta, hogy Nóra ezzel a lépésével szerződést szegett, ráadásul nem is egyeztetett velük, a tárgyalások a legnagyobb titokban folytak.

“Mi tiszteletben tartottuk azt a kérését, hogy hadd foglalkozzon most a gyerekekkel, hát ezek szerint ez mégsem volt olyan fontos számára. Azt sem nagyon értem, milyen új kihívásokról lehet szó, hiszen vélhetően a TV2-n is ugyanazt fogja csinálni, amit nálunk” – mondta Kolosi Péter.

Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik