Elsősorban pénzügyi nyereségének köszönhetően a Skála-Coop Rt. tízéves működésének legnagyobb, majdnem 1 milliárd forintos eredményét érte el tavaly. A mérlegadatokból kitűnik, hogy a cég konszolidált nettó árbevétele egy év alatt 7 százalékot emelkedve kúszott fel 12,4 milliárd forintra, amit 41 millióval emelkedő, végeredményben 532 millió forintos üzleti eredmény kísért. A Skála vezetősége a kereskedelmi forgalom alacsony arányát a fogyasztói élénkülés elmaradásával magyarázza. A 285,6 milliós pénzügyi eredményt a harmadik negyedévi üzletrész-értékesítés hozta a vállalatnak, míg a részvényeik értékesítése 180 milliós nyereséget eredményezett. A Skála hitelhelyzete kedvező, mindössze egy 1,1 milliárd forint értékű hosszú lejáratú hitele van az ING Banktól, a pénzállománya viszont megközelíti a 2 milliárd forintot. Az idei év csemegéje az egykori vetélytárs, a Centrum bekebelezése lesz. Korábban 48 százalékos résztulajdonát – a Gazdasági Versenyhivatal tavaly novemberi engedélye után – többségi tulajdonra emelheti a Skála. Előző évi 1,1 milliárdos tőkeemelésük is ezt a célt szolgálta. Az érdekeltségi körbe vont, 24 áruházat magában foglaló üzletlánc tavaly ugyan közel 19 milliárdos forgalmat bonyolított le, de a Skálánál megszokott értékelési eljárások miatt e cég több mint 1 milliárdot meghaladó veszteséget mutat fel.
- 06:00 Egy éve ilyenkor: a buszon felejtettek egy hétéves kislányt az osztálykirándulás után
- 06:00 Kvíz: Jean-Claude Van Damme melyik filmjéből mutatjuk a jelenetet?
- 05:53 Foci-vb: Ausztrália-Törökország (élő)
- 05:30 Kvíz: Meg tudod mondani, melyik Robert De Niro-filmből van a pillanatkép?
- 03:55 Közleményt adott ki a FIFA a vitatott vb-gól miatt
- 02:52 Skócia 28 év után győzelemmel tért vissza, NB I-es játékos is pályára lépett a vébén
- 02:24 Bejelentett egy távozót a Fradi focicsapata
- 23:42 Rémisztően indult Brazíliának a vébé, de Vinícius bombagóljával iksz lett rangadó
- 23:14 „Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 21:51 A vébé kabalafiguráinak öltözött rendőrök razziáztak Peruban – elkaptak egy fociőrült drogdílert
- 21:22 RTL: 7 milliárd forint közpénz ment a Fidesznek kampányoló vajdasági médiacégeknek
- 21:19 Jürgen Klopp kőkemény kritikája: A labdarúgást túszul ejtették
- 20:58 Súlyos szemsérülése után játszik a vébén a curacaói csatár
- 05:00 A természet egyik zseniális megoldása a bükkfa törzsén csobogó víz
- 20:53 A végén jött a sokk: véleményes góllal vezetett Svájc, de Katar megmentett egy történelmi pontot
- 14:12 Gulyás Gergely elismerte, hogy felmerült a vitnyédi menekülttábor terve
- 20:53 A végén jött a sokk: véleményes góllal vezetett Svájc, de Katar megmentett egy történelmi pontot
- 21:22 RTL: 7 milliárd forint közpénz ment a Fidesznek kampányoló vajdasági médiacégeknek
- 21:19 Jürgen Klopp kőkemény kritikája: A labdarúgást túszul ejtették
- 19:27 Hamburgerrel vágta arcon ellenfele Szabó Franciskát, akit alig lehetett ezek után visszafogni
- 16:03 Magyar: Orbánék úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj
- 17:47 Lannert Judit: egyszemélyi vezetés jön a szakképzésben
- 17:13 „Csak Orbán Viktorral újulhat meg a Fidesz” – kongresszus előtti megfejtések
- 15:42 Migration Aid: A vitnyédi eset nem egyedi
- 17:10 Elismerte, hogy hibázott a Magyar Nemzeti Levéltár bizalomvesztés miatt kirúgott főigazgatója
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
