A két éve indított reorganizáció eredményeként a Concordia Közraktár Rt. tavaly 142 millió forintra növelte nyereségét. A saját telepein végzett közraktározás árbevétele az 1995-ös 493 millió forintról 719 millióra emelkedett. A bevétel kisebb részét kitevő bérelt telepeken végzett közraktározás is nőtt, hiszen míg 1995-ben 159 ezer tonnányi (2,8 milliárd értékű) árut tároltak ilyen módon, addig 1997-ben már 580 ezer tonnányit (13,1 milliárd forint értékben). A cég tavaly mintegy 200 millió forintot fordított fejlesztésre, fenntartásra, idén pedig – a nem végleges tervek szerint – 400 milliót áldoz erre. A reorganizáció kezdete óta az elmaradt fejlesztések pótlása érdekében a tulajdonosok visszaforgatták a nyereséget. Tavaly először vették igénybe a gazdák a garantált áras felvásárlást, amelyet az agrártárca a Concordián keresztül végez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a cég 24 saját telepének 356 ezer tonnás kapacitását teljes egészében kihasználta. A 39 százalékban a K&H Bank, 61 százalékban pedig a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonában lévő Concordia 10 milliárd forinton felüli hitelforgalmat hoz a banknak. A cég által kibocsátott közraktárjegyekre felvett hitelt 14 kereskedelmi bank finanszírozza, de e hitelek több mint felét a K&H nyújtja. A Concordia az idén 20 százalékkal nagyobb árbevétellel, és jelenlegi 48 százalékos piaci részesedésének további növelésével számol.
- 11:40 Megbukott a Cybertruck, a Tesla leállítja a gyártását
- 11:38 Elmondta egy férfi, hogy azért vette elő a nemi szervét a temetőben, mert maszturbálni akart
- 11:19 Már nincs a közmédiánál Mészáros Zsófia, visszatért korábbi munkahelyére
- 11:06 Ügynökakták: történész segít értelmezni a 6-os kartonok adatait
- 11:05 Korda György ismét pókert közvetít, ezúttal Sváby Andrással
- 11:05 Politikai földrengés Amerikában, mit áraznak a piacok? – az ÁKK vezérigazgatóját kérdeztük
- 10:49 Halálos iskolabusz-baleset történt Franciaországban
- 10:48 Néhány fontos funkció nem lesz elérhető rövid ideig az OTP-nél vasárnap
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 10:32 Életveszélyes belső szervi elzáródást okozhat ez a vízgyöngy
- 10:17 Történelmi eredmény: víz alatti vulkánt használtak áramtermelésre
- 10:04 Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
- 09:53 Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
- 09:48 Órákon át verte, majd fel akarta gyújtani a volt nejét nőnapkor, vádat emeltek ellene
- 09:42 Nemzetközi szakszervezetek tüntetnek hétfőn a győri Audi előtt
- 07:14 Bezárt az utolsó Update-üzlet is, felszámolás jön
- 08:24 Villamos gázolt Budapesten, a férfi lába a padka és a szerelvény közé szorult
- 07:15 Kvíz: felismered a legendás meccseket egyetlen képről? – II. rész
- 08:01 Trump: Hamarosan megállapodás születhet Ukrajna ügyében, a megoldás akár egész Európát érintheti
- 08:02 Drónelhárító rendszerrel is védték Orbán Viktort a Karmelitában
- 07:49 Megszűnt az informatikai hiba az ügynökakták adatbázisánál
- 06:58 Egy tollvonással eltörölték Kalifornia összes halálos ítéletét
- 06:03 Ezek a legjobb olcsó villanyautók
- 10:39 Jelentősen változik pénteken a benzin ára
- 06:21 Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
