Gazdaság

SVÉDORSZÁG – AZ EMU NÉLKÜL – A távolmaradás mérlege

Az európai pénzügyi unió (EMU) nyitányát "bojkottáló" svéd gazdaság az OECD legfrissebb országjelentése szerint egyre jobb konjunktúrakilátások páholyából figyelheti az euró menetelését. Ez azonban nem rejtheti el, hogy továbbra is komoly szerkezeti változtatásokat kellene végrehajtani, különösen a munkaerőpiacon. A nagy kérdés az, hogy a szeptemberi választások előtt vállalja-e a szociáldemokrata kormány a reformok politikai kockázatát.

Svédországban – kétéves szünet után – tavaly ismét felpörgött a gazdaság, amely a következő néhány esztendőben várhatóan még inkább lendületbe jön majd. A legfejlettebb országokat összefogó OECD legutóbbi jelentésében ugyan optimista prognózisokat mutatott be (lásd a grafikont), Stockholmban azonban ezt is kevesellték, s kis időre rá még kedvezőbb kormányváltozatot hoztak nyilvánosságra. Így például a GDP 1998-ra és 1999-re kilátásba helyezett bővülése az OECD szerint 3 százalék alatt marad, a kormány ezzel szemben 2000-ig 3 százalék feletti növekedést prognosztizál. Mindazonáltal mindkét változat egyetért abban, hogy a fellendülés viszonylag széles alapokra támaszkodik. Az expanziót az exportszektor mellett – amely hosszabb ideje a gazdaság többi részénél határozottabb dinamikájú, saját életet él – az erősödő belföldi kereslet, nevezetesen a beruházási tevékenység is segíteni fogja.

A párizsi székhelyű szervezet szakértői által felvázolt kép tehát – amely például 2,2 százalékon stabilizálódó inflációval kalkulál – meglehetősen pozitív. Mégsem lehet nem meghallani azt a szkeptikus mellékzöngét, amely az egész jelentésen végighúzódik. Az OECD szakemberei dicsérik Stockholmot, hogy a bevezetett kamatcsökkentéssel letette a jelenlegi fellendülés alapkövét (a szervezet idén 6,5, jövőre 6,8 százalékos hosszú lejáratú kamatokkal számol). Egyidejűleg azonban ismét utalnak a munkanélküliség megoldatlan problémájára, s a svéd kabinetet tartják felelősnek azért, hogy régi és hatástalan receptekkel fecsérli az időt ahelyett, hogy határozottan egy új kurzusra állna rá. (A kormány ennek is ellentmond: prognózisa szerint 1999-ben csupán 5 százalék lesz a munkanélküliség, 2000-re pedig 4 százalék alá nyomják a rátát.)

A jelenleg némileg enyhülő, de még mindig 8 százalék feletti állástalanság jelzi, hogy a korábbiakhoz hasonlóan kényes válsággócról van szó. A munkaerő iránti kereslet tavaly ismét 1 százalékkal csökkent. Abszolút értékekben kifejezve a foglalkoztatottak száma 1996-ban 50 ezer, 1997-ben pedig 40 ezer fővel csökkent. A munkanélküliség aránya jelenleg csak a munkaképes lakosság számszerű zsugorodása okán mérséklődhet. A kormány által bevezetett „oktatási offenzívának” az lett az eredménye, hogy a középiskolát végzettek közül sokan inkább beiratkoznak egy egyetemre, mintsem munkanélküli-segélyt kapjanak. Ezzel legalább ideiglenesen hozzájárulnak a probléma tompításához és – nem utolsósorban – némileg segítik a hivatalos statisztikák felpolírozását.

Az OECD-szakértők ugyan elismerik Stockholmnak a humán tőke fejlesztésére irányuló fáradozásait, egyidejűleg azonban rámutatnak: egyedül a továbbképzéssel nem lehet megoldani a problémát. A párizsiak nem először szólítják fel a svédeket a munkapiaci struktúra reformjára, s követelik olyan ösztönzők kidolgozását, amelyek a munkanélkülieket fokozottabb saját kezdeményezésre kényszerítenék az álláskeresés terén. Az eddigi „puha menettel” a kormány éppen az ellenkező irányba mozog: egyebek között megemelte a segélyt; bevezetett egy tervet az idősebb álláskeresők korai nyugdíjazására; s élénkítette a foglalkoztatást az állami szektorban. A végrehajtó hatalomnak a hagyományos svéd jóléti állammodelltől elválni nem akaró tevékenysége – vélik Párizsban – aligha visz közelebb a tartós megoldáshoz.

További akadályt jelentenek a merev munkapiaci szabályok. Az OECD adatai szerint a kis- és középvállalatok különösen szenvednek a korlátozásoktól, mert például a munkahelyvédelmi szabályok megsértésének költségeit sokkal nehezebben viselik, mint a svéd „multik”. Főként azért sajnálatos e kör hátrányos helyzete, mivel kimutathatóan ezekben az üzemekben a legnagyobb a kumulált foglalkoztatási potenciál. Ezért az OECD amellett száll síkra, hogy a kemény szabályokat legalább a „kicsikre” nézve helyezzék hatályon kívül, s hozzanak létre olyan adózási ösztönzőket, amelyek gerjesztik a konjunktúrát.

Az EMU-tól való távolmaradás egyébként az OECD szerint aligha szolgál Svédország előnyére. A remény ugyanis, hogy így meg lehet védeni az ország valutafüggetlenségét, hiúnak bizonyulhat. Az állami bank, hogy megőrizze szavahihetőségét, a pénzügyi unió beindulása után egy olyan inflációs célra lesz kénytelen orientálódni, amely megegyezik a létrejövő Európai Központi Bankéval, és az esetleges drágulási hullámokat a hazai fronton többé már nem engedi majd a korona leértékelésével kompenzálni. Stockholmnak tehát a jelek szerint a jövőbeni EMU-rezsim peremén sem lesz más választása, mint Frankfurt hullámsávjára állni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik