Gazdaság

Titokzatos tárlatok

Egy Szentpétervárott megrendezett kiállításon 1992-ben tűntek fel először olyan rajzok – köztük Dürer, Veronese, Van Dyck, Rembrandt, Manet, Van Gogh és Rodin művek -, amelyek eredetileg a Brémai múzeum anyagát képezték. 1994 végén a Kis-Tretyakov kiállítótermeiben újabb, addig hadifogságban lévő műveket mutattak meg a világnak, köztük több olyan alkotást, amelyek bizonyítottan magyar eredetűek voltak. A Puskin Múzeum kiállítása 1995 elején azután vihart kavart: 63 megsemmisültnek hitt remekmű került a falakra. A legnagyobb titokban előkészített kiállításról katalógust nem adtak ki, s az eseményt Klaus Klinkel német külügyminiszter moszkvai látogatására időzítették. Az esetleges remények lehűtéséről gondoskodtak a rendezők. Az egyik fő falon – közvetlenül Daumier Lázadás című alkotása mellett – egy feljegyzés volt olvasható: „A németek mintegy négyszáz múzeumot leromboltak. A Szovjetunió az ötvenes években képek százait, egyéb műtárgyak ezreit adta vissza, és cserébe szinte semmit nem kapott. Oroszország jogosnak érzi, hogy kártalanítsa magát a háborús veszteségekért.” A falakon mellesleg ott lógott Goya Karnevál című képe (Herzog-gyűjtemény), El Greco Keresztelő Szent Jánosa, Veronese Golgotája, Manet, Corot és Renoir festményei, Degas egyik táncosnője, egy Munkácsy-csendélet (Hatvany-gyűjtemény). Ugyanezen év márciusának végén pedig Szentpétervárott nyílt az Ermitázsban egy kiállítás: zömmel német gyűjtők tulajdonát képező, francia művészek vásznait bemutató tárlat, 89 műremekkel. És ha a kiállítási katalógus előszavában Szidorov kulturális miniszter biztatást is adott a repatriálási reményeknek, helyettese Szvidkoj, valamint a nagyhatalmú Antonova nyilatkozatai ráébresztették a realitásokra az álmodozókat, nyomatékosan kijelentve: ha kell, a bírósági megmérettetést is vállalják, de engedményeket nem tesznek, mert ezeket az alkotásokat Oroszország nemzeti vagyonaként tartják számon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik