Nem lesz könnyű dolguk az elemzőknek a Mol pénteken közzétett, a nemzetközi számviteli szabályok szerint 17,6 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt tartalmazó gyorsjelentésének értékelése során. A múlt év azonos időszakához viszonyított 38,2 százalékos javulás kisebb az egész évre vártnál. Figyelembe véve azonban a különböző kedvezőtlen körülményeket, továbbá a kiemelkedő bázisidőszakot, a mostani nyereség is igen jónak mondható.
A negatív momentumok között mindenképpen elsőként kell említeni a kőolaj világpiaci árának esését. Ez talán furcsának tűnik, hiszen ezen árak magas szintjénél is beszéltünk már kedvezőtlen hatásokról. Látni kell azonban, hogy a Mol integrált vállalat, azaz kitermeléssel is foglalkozik és – ennél nagyobb arányban – vásárolt nyersanyagokat is felhasznál. Az utóbbiak esetében az áresés kedvező a finomító szempontjából, hiszen a késztermékek ára sosem esik olyan mértékben és gyorsasággal, mint a kőolajé. A földgáznál ez úgy mutatkozik meg, hogy az importárak felülről lassan közelítik a hazai eladási árat (annál már csupán mintegy 80 fillérrel magasabbak köbméterenként). Mindezeket semlegesítette, hogy a társaság saját készleteinek értéke csökkent, ráadásul az eladások néhány hónapig még a régebben, magas áron vásárolt készletekből történnek. (Ez persze később, az árcsökkenés megállásakor, illetve a nyersanyag drágulásakor visszajön.) Saját kitermeléssel is rendelkező társaságként pedig az árzuhanás miatt – a mezőkben meglévő, ki nem termelt nyersanyag értékének csökkenésén túl – közvetlen hatásként jelentős profitesés jelentkezik.
Mindehhez párosult még a meleg tél miatti alacsony – a tavaly ilyenkorinál 3 millió köbméterrel kevesebb – földgáz-értékesítés. A Mol erre a visszaesésre kitermelésének 25 százalékos mérséklésével reagált (logikus módon ezeket a tartalékokat jobb időszakra hagyják). A tárolókban is megtartottak készleteket, s importból is csak a leszerződött mennyiségeket vették át.
Az év hátralévő részére kedvező hatással lehet a lecsökkent hitelállomány. Így – a kevesebb kifizetendő kamat mellett – a továbbra is viszonylag magasan maradó finomítói árrés, s a drágábban vett készletek elfogyását követően mérséklődő beszerzési költségek is jótékonyan befolyásolják a társaság nyereségességét, a gáz és az olaj esetében egyaránt. Folytatódhat, sőt erősödhet a gázüzletág nyereségtermelése (most ez 2,3 milliárd forint volt), megtoldva – s ez már nem csupán a gázra vonatkozik – a vám- és statisztikai illeték teljes megszűnésével.
Mindezek a hatások segíthetik a Molt az 50 milliárdos éves eredmény elérésében, amit azért fenyegethet az új kormányzat esetleges rugalmatlansága a gázárak szabályozásának kérdésében. Igaz, minden mértékadónak tekintett politikai párt kinyilvánította: nem kívánja eljátszani a befektetők nehezen megnyert bizalmát. Ráadásul jövendő privatizációs bevételek alapját képezheti a Mol még meglévő 25 százalékos állami tulajdonú részvénycsomagjának – a megfelelő törvénymódosítást követő – értékesítése, hiszen az állami érdekek érvényesítését az aranyrészvény kellően garantálja.
Eredménykimutatás
| MOL Nemzetközi SZÁMVITELI elvek SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT | ||
| Mérleg | 1997. III. 31. | 1998. III. 31. |
| Befektetett eszk. | 275 280 745 | 318 703 463 |
| Forgóeszközök | 150 969 817 | 207 686 475 |
| Saját tőke | 257 632 769 | 287 176 357 |
| Jegyzett tőke | 96 754 811 | 97 437 863 |
| Céltartalékok | 24 348 618 | 27 186 757 |
| Hosszú lej. köt. | 57 580 166 | 108 177 194 |
| Rövid lej. köt. | 100 273 160 | 115 235 939 |
| Mérlegfőösszeg | 442 941 791 | 546 166 628 |
| Nettó árbevétel | 169 907 749 | 174 453 706 |
| Egyéb bevételek | 2 903 499 | 1 136 656 |
| Aktivált saját telj. | 1 101 931 | 946 290 |
| Anyagjellegű ráf. | 108 246 295 | 118 057 386 |
| Személyi ráfordítás | 8 897 094 | 11 576 022 |
| Értékcsökkenés | 8 585 825 | 9 633 017 |
| Egyéb költség | 4 847 658 | 9 214 009 |
| Egyéb ráfordítások | 22 629 619 | 7 021 745 |
| Üzemi eredmény | 20 706 688 | 21 034 473 |
| Pénzügyi eredmény | -4 319 023 | -652 074 |
| Adózás előtti eredm. | 16 387 665 | 20 382 399 |
| Adózott eredmény | 13 502 996 | 18 208 241 |
| Tul. rész az eredményből | 12 736 731 | 17 604 418 |
| Mérleg szerinti eredmény | 12 736 731 | 17 604 418 |