Három évi vita után a kormány képviselői megállapodást írtak alá a villamosenergia-ipar két nagy szakszervezetével. Ennek értelmében az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. energiacégekből befolyt privatizációs bevételéből 6 év alatt „legfeljebb” 8,6 milliárd forintot (az ágazatból bejött pénz 5 százalékát) a munkahelyet váltók támogatására fordítják. Soha még ekkora összeget nem kapott, s vélhetőleg a jövőben sem kap más ágazat a leépítések ellentételezésére. Azt, hogy 1998-ra mekkora hányad jut, Csiha Judit privatizációs miniszter nem tudta meghatározni. (Eredetileg 2,5 milliárd forintról szólt a fáma.) Az alap létrehozására még Suchman Tamás tett ígéretet, 1995 közepén. Azóta a vita indulatoktól és fenyegetésektől sem mentesen zajlott, s többször is úgy tűnt, sohasem állapodhat meg a két oldal. A mostani egyezség értelmében a felső határ, amihez egy-egy dolgozó hozzájuthat, bruttó 600 ezer forint. Ezt áttelepülési támogatásra, munkahely-változtatásra, átképzésre, korengedményes nyugdíja kiegészítésére veheti igénybe. A két ágazati önsegélyező pénztár (bányász és villamosipari) felállását követően 1995 júniusáig visszamenően feldolgozzák az igényjogosultak körét; magára a szervezetek működtetésére legfeljebb a 8,6 milliárd forint 3,5 százalékát fordítják. Gál Rezső, a villamosipari szakszervezet elnöke szerint azért is megnyugtató a megegyezés, mert 1995 óta 9 ezer dolgozó hagyta ott az ágazatot, a következő 7 évben pedig további 10 ezerrel nő ez a szám. Gál Rezső elsődleges célnak továbbra is a munkahelyek megőrzését tartja, s csak ezután következik az alap felhasználása.
- 04:44 Jön a számunkra legkedvesebb futam – itt a Magyar Nagydíj teljes menetrendje
- 03:42 Nyíregyházára nem kellett, új csapatában a BL-selejtezőkön lődözi a gólokat
- 03:40 Másfél éves, halott gyerek őrizte Ávila városát
- 22:39 Kós Hubert: Nem vesz el semmit Milák Kristóf tehetségéből, de szomorú, hogy csak magára gondol
- 21:51 Magyar Péter nem akart feljelentést tenni a leköpése miatt, más viszont megtette helyette
- 21:35 Az egészségügyi tárca a nőket képviselő civilekkel is egyeztet a szívhangrendeletről
- 21:18 A legnagyobb, de nem a legjobb: mérlegre tettük a 2026-os foci-vb-t
- 21:11 Loic Nego debütáló meccsének első félidejében piros lapot új csapatában
- 21:04 Hamarosan jöhet a következő alaptörvény-módosítás, ezúttal az Európai Ügyészség miatt
- 20:33 A nap legfontosabb hírei – 2026. július 22.
- 20:22 A magyar orvosnő egy Ryanair-gép fedélzetén küzdött a férfi életéért, de nem adtak neki defibrillátort
- 20:11 Hűtlen kezelés gyanúja merült fel a keszthelyi kutyás strandon
- 19:50 Masszívan túlárazottak lehettek a Magyarországon rendezett világversenyek a sportállamtitkár szerint
- 19:47 Lionel Messi csapata amint szerződtette Casemirót, rögtön vizsgálatot kapott a nyakába
- 19:28 Áfacsökkentésről dönt a kormány, miközben Magyar Péter a Fidesz mélyrepülését kommentálta
- 15:31 Titkosították a Szijjártó–BYD ügyet, közben ellenőrzés volt Szegeden
- 14:00 Lemondott a legfőbb ügyész
- 15:56 Velkey: A BYD szinte ugyanannyi vendégmunkásnak kért engedélyt, mint ahány munkahelyet ígért
- 16:08 Washington Examiner: Orbán a Fehér Házat és a Külügyminisztériumot is meglátogatta az amerikai útja során
- 14:52 Elszabadult az OpenAI mesterséges intelligenciája: olyat tett, amin a kutatók is meglepődtek
- 12:38 2028-ra kapott időpontot egy beteg gerinc-MR-vizsgálatra
- 18:40 Ketten kiléptek, megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
- 11:36 „Ne keseredjenek el" – Magyar Péter reagált arra, hogy leköpték a Nyugatiban
- 16:13 Már a hetedik gyanúsítottat vették őrizetbe az NKA-botrány miatt
- 18:24 1994-ig nyúl vissza a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság
